Soós Attila bizottsági elnök portálunknak elmondta: Miskolc, Budapest után, a legtöbb híddal rendelkező város. Ennek a jelentős önkormányzati törzsvagyonnak a megóvása fontos feladat, amely nagy anyagi ráfordítást és szakmai felkészültséget igényel.
– 2007-ben felmérés készült a hidak állapotáról, s vizsgálat megállapításai szerint a hidak közel negyede rendkívül rossz állapotban van. A feltárt műszaki állapot arra vezethető vissza, hogy a hidakon - korlátfestéseken, illetve kisebb javításokon kívül - megépülésük óta nem történt átfogó karbantartási munka – nyilatkozta az elnök.

Mint Soós Attila fogalmazott, a felújítások elmaradása esetén a hidak állapota tovább romlik. Az acélszerkezetek a pályaszigetelési problémák miatt átáznak és folyamatosan, gyors ütemben korrodálódnak. A romlási folyamatok miatt teherbírás-korlátozásokra lehet szükség, egy idő után pedig a hidak már annyira balesetveszélyessé válhatnak, hogy csak teljes lezárásukra, illetve elbontásukra lesz lehetőség, ami akár városrészeket zárhat el a település többi részétől.
Mint megtudtuk, a Beruházási és Városüzemeltetési Osztály által javasolt három felújítandó híd a Nagyváthy János úti közúti híd, a Lillafüred autóbusz végállomás közúti hídja, valamint az Árok utcai közúti híd, amely illeszkedhet az idei beruházási tervben szereplő, Árok utcai buszforduló kiépítése projekthez.
Sz. S.