Ugrás a tartalomra

A Tehetség napján

Létrehozva
Európa-szerte, így Magyarországon és természetesen Miskolcon is kiemelkedő képességgel rendelkező gyerekek műsorával ünnepelték a Tehetség napját. A Színháztörténeti és Színészmúzeumban szakmai fórum is kísérte az eseményt.
A tehetséggondozásról és a múzeumpedagógiáról is szó esett azon a szakmai fórumon, amelyet a Tehetség napja alkalmából rendeztek meg hétfőn, a Színháztörténeti és Színészmúzeumban.

tehetseg_napja_130325_ja_12.jpg

Az Országos Tehetségnapot hazánkban a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége rendezte meg, több helyszínen. Miskolcon a Színháztörténeti és Színészmúzeum adott otthont a jeles eseménynek, amelyen először a Fazekas általános iskola diákjai mutatták meg tehetségüket.

A Tehetség napját 2005 óta minden évben, március 25-én, Bartók Béla születésnapja alkalmából megünneplik Európa-szerte, így hazánkban is. A miskolci kis tehetségek Bartók-duókat adtak elő, emellett a színjátszó csoport is megmutatta, mit tud, és táncvariációkat is láthatott a közönség, hegedűn elhangzott Bartók csillagok, csillagok című műve is.

tehetseg_napja_130325_ja_5.jpg

A fiatalok műsorát követően szakmai fórumot rendeztek, ahol a beavató színházról tudhattak meg többet a pedagógusok, diákok, s múzeum- és drámapedagógiai módszertani vetítésekre, előadásokra is sor került.

tehetseg_napja_130325_ja_14.jpg

A miskolci tehetség napot pódiumbeszélgetés zárta, ahol Bán András műkritikus, a Miskolci Galéria igazgatója beszélgetett Krámer György Harangozó-díjas koreográfussal.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.