10 óra után nem sokkal elállt a havazás, fél 11-kor pedig már újra jár a 29-es, megnyitották a Varga-hegyet – közölte Pásztor Imre.
9.46
A télies útviszonyok ellenére a mentők mostanáig mindenhová eljutottak, a mentésben nem volt komolyabb fennakadás – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A Szlovéniába tartó 7,5 tonnát meghaladó tehergépjárműveket az M30-as autópálya Miskolc-északi felhajtójánál a rendőrök a forgalomból kiszűrik, és az Auchan áruháznál kialakított várakozó helyekre irányítják.

9.10
Kelet- és Északkelet-Magyarországon, Debrecen, Nyíregyháza, Mátészalka, Záhony, valamint Miskolc, Füzesabony, Szerencs térségében jelenleg nincs fennakadás a vonatközlekedésben a Mávinform közlése szerint.
8.55
A kamionokat kimentették, de a Varga-hegy továbbra sem járható, mert a rendőrök addig nem engedik meg a forgalmat, amíg nincs letakarítva az útszakasz.
A hétvégén lehetett síelni Bánkúton, azonban a sícentrum honlapján jelenleg az olvasható, hogy a tavaszi szünet (március 28.–április 2.) kezdetéig zárva tartanak.
8.25
Már 350 közfoglalkoztatott végzi a kézi síktalanítást.

8.15
Este és az éjszaka folyamán négy géppel végezték a szórást, kora reggeltől pedig hat gép járja a miskolci utakat. Először a betegszállítási és fő közlekedési útvonalakat tisztítják meg a hótól és síkosságmentesítik az AVE gépei, illetve a magasabban fekvő utakat, például az Avason. Az MVK Zrt.-nek eddig egy olyan esetről van tudomása, amely komolyabb forgalmi fennakadást okozott. A Varga-hegynél kamionok fordultak keresztbe a Közútkezelő Kht. kezelésében álló úton, ezért a 29-es busz nem jár a teljes vonalon. A járat jelenleg az Újgyőri főtértől a Vasgyárig, illetve az avasi városrésztől az egyetemig közlekedik. A területet lezárta a rendőrség, a forgalmat a Hideg sor felé terelik – tudtuk meg Pásztor Imrétől, a Miskolc Holding Zrt. PR- és kommunikációs vezetőjétől.

Koccanásról kaptunk hírt a Rácz Ádám és a Miklós utca kereszteződésén is, ugyancsak a reggeli órákban történt a karambol. Valószínűleg több baleset is történik még a csúszós utakon a nap folyamán Miskolcon, vezessenek óvatosan!
minap.hu
fotó: Mocsári L., Juhász Á.