Ugrás a tartalomra

Felmérik az új atlétika pálya lehetséges helyszíneit

Létrehozva
Jövő héten szerdán Miskolcra érkeznek a Magyar Atlétikai Szövetség műszaki szakemberei, hogy felmérjék, megtekintsék azokat a területeket, amelyek a városvezetés elképzelései szerint, szóba jöhetnek egy új atlétika-pálya helyszíneként.
Ezek között szerepel az Ifjúsági sporttelep, az Egyetemváros, az MVSC-pálya és legújabban pedig szóba került az Avas kilátó környéke is – tudtuk meg Zsiga Marcell alpolgármestertől.

Mint ismeretes, a stadion rekonstrukciója miatt Diósgyőrben felszedik az atlétikai rekortánpályát, s megoldást kell találni, hogy ne maradjon pálya nélkül a sportág. Az új atlétikai központ építésére önkormányzati önerőként 35 millió forintos előirányzatot tartalmaz a költségvetési tervezet. Az alpolgármester elmondta, mintegy fél évvel ezelőtt tárgyalásokat kezdtek a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ), amelytől támogatást remélnek a beruházáshoz. Nemrégiben Miskolcon járt az ügyben Gyulai Miklós, a MASZ elnöke, akivel tárgyaltak a potenciális helyszínekről, lehetőségekről. A szövetség a napokban jelezte, hogy jövő héten szerdán Miskolcra érkezik egy mérnöki-műszaki küldöttség, amely felméri a területeket, a legoptimálisabb megoldás kiválasztása érdekében.

Zsiga Marcell tájékoztatása szerint egy nemzetközi versenyekre is alkalmas, „nagy” atlétika-pálya mintegy 250-300 millió forintba kerülne, egy normál méretű, valamivel kisebb infrastruktúrával ellátott pálya pedig 150-180 millióba. Ez utóbbi megoldásban gondolkodnak, a megvalósításhoz szükséges források előteremtésével kapcsolatban pedig – az említett önkormányzati önerő, és a szövetségtől remélt támogatás mellett – szóba került annak a fedett, egykor a Budapest Sportcsarnokhoz tartozó atlétika pályának az értékesítése is, amelyet korábban megvásárolt a város, és azóta is raktárakban pihen, szétszedve.

Az alpolgármester arról is szólt, a kormány döntése szerint, az ismert „látvány-csapatsportágak” mellett, újabbak is bekerülnek a támogatottak közé. Ez Miskolc vonatkozásában a birkózást, dzsúdót, vívást, a kajak-kenut és a röplabdát érintheti. – Az érintett klubokkal összefogva, ezekhez a szövetségekhez szeretnénk pályázni, mintegy 200 millió forintos támogatásra számítunk ebből. Ehhez a város is hozzátenne valamennyit, s a rendelkezésre álló forrásokból egy modern sportcemtrumot hoznánk létre az MVSC pálya helyén, melyben méltó helyet kaphatnának ezek a sportágak – hangoztatta Zsiga Marcell. Mint megtudtuk, a komplexumhoz már a látványtervek is elkészültek, s hamarosan megkezdődnek a tárgyalások a szakszövetségekkel.

Szepesi S.