A Miskolctapolcai Vegyes Kórus énekével kezdődött szombaton reggel a Tapolcai Vitamin Nap. A civil kezdeményezésű, a jövőben hetente megrendezendő őstermelői vásárra kilátogatott Sebestyén László országgyűlési képviselő és Kriza Ákos polgármester is.

Az országgyűlési képviselő elmondta, rendkívül jó kezdeményezés a vásár, hiszen a tapolcaiak a legkülönlegesebb árukkal találkozhatnak.
– Sok idegen szót is hallani, ami azt jelenti, hogy a Miskolctapolcán nyaralók számára is izgalmas színfolt a vitamin nap. Amikor Tapolca újra régi fényében tündöklik majd, akkorra az őstermelői vásár húzóerővé nőheti ki magát – hangsúlyozta Sebestyén László.
Az első vitamin napot Kriza Ákos polgármester nyitotta meg. Mint mondta öröm látni, hogy vannak közösségek, amelyek saját kezükbe veszik sorsukat.

– Öröm, hogy civil kezdeményezésre jött létre a vásár, így városi szinten már ezt nem kell megfogalmaznunk. Terveink között szerepel, hogy a városrészekben ehhez hasonló vásárokat hozzunk létre, itt már a közösség erejével létre is jött – mondta a polgármester, majd szólt Miskolctapolca múltjáról.
Szót ejtett arról a törekvésről is, hogy tapolca leválik Miskolcról, mint mondta, megmutatták az ott élők, hogy ki tudnak állni magukért. Pozitív példaként hozta fel a strandfürdő kialakításának terveit, s az őstermelői vásár létrejöttét is.

A szalag átvágást követően, hivatalosan is megnyitotta kaput a Tapolcai Vitamin Nap, amelyet előzetesen Kovács Imre református lelkész áldott meg.

A vásáron a friss, helyben sütött palacsinta mellett lehetett találni ékszereket, hagyományos eljárással füstölt termékeket, házi kolbászt, házi füstölt sajtot, házi gomolya sajtot, házi sült zsírt is többek között, de az ételek mellett voltak olajfestmények, kézműves termékek és a legfinomabb hazai borok is.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.