Erre még a legoptimistábbak sem számítottak! Előzetesen rendkívül szoros, kiélezett csatát ígért a találkozó, ám a miskolciak ezúttal fittyel hánytak mindenféle esélylatolgatásra, és valósággal átgázoltak ellenfelükön! A táblázat második helyezettjének tagjai jobbára csak kapkodták a fejüket, no meg szedték a labdát, annyira nem nyílt lehetőségük még a tisztes helytállásra sem. Csak a párosok után tekinthettek derűsen a jövőbe, hiszen ott 1-1 parti jutott a feleknek.
– Ez szinte hihetetlen! – lelkendezett örömtől sugárzó arccal Fukker Bertalan, a Borsod Volán Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki mellesleg a szakosztály elnöke is. – Fantasztikusan játszanak a srácok, erre még a legszebb álmaimban sem gondoltam.
Az elnök mindezt akkor fogalmazta meg, amikor csapata már 8-2-es vezetésre tett szert. Tessék csak elképzelni: tíz lejátszott meccs közül nyolc került a miskolciak birtokába! Való igaz, a közlekedésiek talán még soha nem játszottak ennyire jól, ellentmondást nem tűrő módon, ráadásul három olyan játékosuk is akadt, aki nem veszített partit! Márpedig az a csapat, amely ezt elmondhatja magáról, az páholyból figyelheti az eseményeket.
– Mi történt? – kérdeztük egyiküket, Kővári Balázst, aki az idei bajnokságban 85 százalék körüli egyéni teljesítménnyel büszkélkedhet.
– Semmi különös – hangzott a válasz. – Nekünk most nagyon kijött a lépés, az ellenfél pedig nem találja az ellenszert. Számunkra a ceglédiek kedvező stílusban játszanak, ezt most sikerült maximálisan kihasználni.
Nos, Kővári Balázs egyébként sokat tett a Cegléd játékosainak elbizonytalanítása érdekében, hiszen első mérkőzésén a 17 esztendős, még ifjúsági, de roppant tehetséges Kovács Sebestyént verte meg három játszmában, és bizony volt olyan szett, hogy a fiatal ceglédi erejéből mindössze egyetlen pontra futotta. A miskolciak az első egyéni körből három, a másodikból pedig négy győzelemmel jöttek ki, ekkor alakult az eredmény állása 8-2-re.
A harmadikban Kővári, Doros és Nemes ismét nyert, belefért, hogy Licsák viszont veszített. Licsák a negyedik kör utolsó találkozóját játék nélkül adta fel Molnár ellen, de a csapat ezt is elbírta, hiszen a másik három játékos ezúttal sem tévesztette el a lépést.
A miskolciak visszhangos sikert értek el, amelynek az értékét növeli, hogy a Cegléd előttük áll a táblázaton (most viszont megtörtént a helycsere, a Volán 19 ponttal a második helyre lépett előre), és az egyetlen csapat a mezőnyben, amely képes volt legyőzni a listavezető Gödöllő gárdáját! Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy ilyen megsemmisítő különbségű vereséget évek óta nem szenvedett a gárda, akkor különösen értékessé válik a Borsod Volán diadala. A feladat immáron az lehet, hogy üldözőbe veszik a Gödöllőt, sose lehet tudni!
Eredmény: Borsod Volán – Ceglédi VSE 14-4. Miskolc, NB I férfi, Keleti csoport. Győztek: Doros Sz. (4), Kővári (4), Nemes (4), Licsák (1), a Doros, Kővári pár.
D.L.