Ugrás a tartalomra

Minősítették a diákszínjátszók előadásait

Létrehozva
Ezüst minősítést kapott a Montázs-Komiszak Angyalugrás című előadása az idei Országos Diákszínjátszó Találkozó Észak-magyarországi Regionális Minősítő Fesztiválján. A kétnapos rendezvényen a Földes Ferenc Gimnázium két csapata, a Lévay József Református Gimnázium, valamint a Waldorf iskola egy-egy bronz minősítést ért el.
Tíz színjátszócsoport indult az idei Országos Diákszínjátszó Találkozó Észak-magyarországi Regionális Minősítő Fesztiválján (a balassagyarmati csoport elindult ugyan otthonról, de a nehéz időjárási körülmények miatt végül vissza kellett fordulniuk), melyet március immár harmincnegyedik alkalommal rendeztek meg Miskolcon március 28-29-én. Négy csapat játékát bronz, egyetlen egyét pedig ezüst minősítéssel díjazta a háromtagú zsűri.
– Igen erőteljesen szigorodtak a szabályok, és az értékelésben is történtek változások az előző évekhez képest – mondta el érdeklődésünkre Püspöki Péter, a főszervező Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület elnöke, hozzátéve, mindezeknek „köszönhetően” idén viszonylag kevés minősítés született. Az országos rendszerben is történt változás elmondása szerint, hiszen már nem rendeznek országos döntőt Budapesten, hanem három tematikus döntőt tartanak az irodalmi adaptációk, az improvizációs technikákkal készült darabok, valamint a kísérleti stádiumban lévő előadások számára.

Az idei regionális minősítő fesztiválra a Földes Ferenc Gimnázium két produkcióval nevezett, és mind az Ez itt a bökkenő, mind a Jubileum című darab bronz minősítést kapott a zsűritől, Szűcs Tamás pedig elnyerte a rendezői különdíjat is.
A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon egy csapatot indított, Legyező című darabjukkal bronz minősítést kaptak. A Hámori Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola szintén bronz minősítésben részesült.
Az idei fesztivál legjobb eredményt elért produkciója az Angyalugrás című darab lett, melyet a Montázs-Komiszak jegyez, őket ezüst minősítettben részesítette a zsűri.

diakszinjatszo_talalkozo_130328_ja_16.jpg

Püspöki Péter összegzésként érdeklődésünkre elmondta, „Háy János-túltengés” volt az idei regionális minősítő fesztiválon, hiszen a tíz indulóból három csoport is valamilyen Háy-adaptációval készült. Mellette a klasszikusnak számító szerzők darabjaival, szerkesztett játékokkal léptek fel a színjátszó-csoportok, de az egriek például egy drámákból szerkesztett jelenetsort hoztak el bemutatni Miskolcra.
– Sokfajta anyag született, kifejezetten jó színvonalú, élvezhető fesztivál volt az idei – emelte ki a főszervező egyesület vezetője, hozzátéve, a tempó viszont feszített volt, évek óta nem fordult ugyanis elő, hogy a fellépők száma és az előadások hossza miatt kétnaposra kellett nyújtani a regionális minősítő fesztivált. Püspöki Péter elárulta, felvetődött, hogy legközelebb a két helyszínen párhuzamosan menjenek az előadások, lerövidítve ezzel a fesztivál időtartamát.

A főszervező kiemelte, fontos volt, hogy sikerült támogatókat találni a rendezvény lebonyolításához, így a csoportokat meg tudták vendégelni. Közel 120 fiatal érkezett Miskolcra.
Külön kiemelte, hogy két-két előadás után félórás értékelést tartott a zsűri a látottakról. Így mindenki valós szakmai értékelést kapott, „konkrétan, szinte gesztusokra lebontva” elemezték a csoportok előadásait a zsűri tagjai, Perényi Balázs színjátszó (ő volt a zsűri elnöke), Mikita Gábor színikritikus és Erdészné Turcsányi Katalin drámapedagógus.

A Montázs-Komiszak ezüst minősítést ért tehát el, de két növendéke is elismerésben részesült. Kucskár Kamilla és Figeczki Vanda „színészi alakítás” kategóriában különdíjat kapott.

Kujan I.
fotó: Juhász Á., Montázs Egyesület