Lukásczik Tamás, Tom Lumen 10 évesen tudta, gitározni szeretne. Mint mesélte, egy Jimi Hendrix-videó varázsolta el.
– Tízéves voltam, a szüleim kettesben hagytak minket testvéremmel, aki 13 évvel idősebb nálam. Õ vigyázott rám, de felhozott egy lányt. Kettesben szerettek volna lenni, ezért a videóba betett egy Jimi Hendrix-kazettát, hogy nézzem azt. Teljesen kikészültem a látványtól. Magával ragadott, akkor eldöntöttem, hogy ezt szeretném csinálni – árulta el. Később klasszikusgitár-leckéket vett, tinédzserként jazztriót alapított, de pályája során játszott már Varga Feri és Balázsi Betti produkcióiban és punk, rock vonalon is.
Öt évvel ezelőtt úgy döntött, fingerstyle-gitáros lesz, vagyis az összes szólamot egyetlen gitáron szólaltatja meg.

– Nemrég felléptem Bécsben, meghívtak jövőre egy bécsi fingerstyle-fesztiválra. Előtte Berlinben koncerteztem, ahová a gitáromat gyártó cégtől is jöttek, velük is szorosabb lesz a kapcsolatom. Egyébként egy elektroakusztikus gitáron játszom, amit előttem a Quimby-s Kiss Tibi használt – tette hozzá a szólóban működő zenész.
Általában egyedül áll a színpadon, bár koncertjeire mindig elhívja zenész barátait egy-egy dal erejéig. Mint mondta, magányos szakma az övé, de romantikus, hiszen ő egy miskolci srác, aki gitárral a kezében elindult, hogy meghódítsa a világot.
Kiss J. | MN
fotó: Juhász Á.