Mint Sáfrány Gy. József mondja, mindig is vonzódott a régiségekhez, ami annak is köszönhető, hogy egy régi polgári kúriában nőtt fel Sajókazán, mely tele volt régi dolgokkal, régiségekkel.
– Tizennégy éves koromban a középiskola miatt kerültem Miskolcra, a Herman Ottó Gimnáziumban, a városban is a régi épületek, a polgári hangulat tetszett meg, valószínűleg ez is közrejátszott, hogy itt maradjak, és itt kezdjek el dolgozni – meséli.

Éppen húsz éve dolgozik ügyvédként Sáfrány Gy. József, jogi tanulmányait a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte), és a képeslapokat is ennyi ideje gyűjti, melynek egy jelentős része, körülbelül 2800 darab miskolci, de számos más települést (egyebek mellett Sajókazát) megörökítő és más témájú lapjai is szép számmal vannak.
– Jelentős gyűjteményem van a városról, ráadásul nem csak az általános régi belvárost ábrázolók, hanem vannak lillafüredi, tapolcai, diósgyőri, ómassai, szóval városrészeket ábrázol képeslapok is bőven. Természetesen a régi, polgári hangulatú belvárost ábrázoló miskolci képeslapom is rengeteg van – teszi hozzá az ügyvéd.
Mint mondja, nem csupán a képeslapokhoz, hanem a régiségekhez általánosságban vonzódik, a miskolci régiségvásár állandó látogatója, a képeslapokon túl régi folyóiratokat, újságokat, jogi iratokat és könyveket is gyűjt, de képeslap gyűjteménye a legjelentősebb, amit az is mutat, hogy arra a szakmán belül is felfigyeltek – a miskolci bíróság épületét ábrázoló képeslapjainak nagyított változatai díszítik a Miskolci Törvényszék Dózsa György utcai épületének falait.
Most pedig a MiNap 2011 márciusában indult „Akkor és most…” rovata folytatódik Sáfrány Gy. József régi képeslapjaival, melyhez ahogy eddig, ezután is fotóriportereink (F.Kaderják Csilla, Juhász Ákos és Mocsári László) készítik majd el a „most”-ot ábrázoló felvételeket, a történeti áttekintést pedig továbbra is Dobrossy István írja majd. A rovat 2011 márciusában egyébként Gyurkó Péter képeivel indult, a közelmúltban pedig Dobrossy István gyűjtéséből válogattunk.
Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.