A három általános és mellkas sebész és egy ügyész alkotta formáció, az Áll-a-tok? együttes ad koncertet pénteken, az Ifjúsági Házba. A zenekar, amely többek között AC/DC, Jimi Hendrix és Eric Clapton átdolgozásokat játszik újra vendégül látja Tátrai Tibort.
A dalok szerzője, a zongorán játszó sebész, Almássy Sándor elmondta, a tavalyi évben kérték fel Tátrait egy három órás, közös koncertre, amely annyira jól sikerült, hogy a Liszt Ferenc-díjas magyar gitáros, zeneszerző, a Tátrai Band gitárosa újra szívesen áll színpadra a miskolci együttessel.

– Hat évvel ezelőtt alakítottuk a hard rock zenekarunkat. Mi a Semmelweis kórház zenekara is vagyunk, ami különlegességnek számít az országban. Kiemelkedő tehetségű zenetanár segíti a munkánkat. Tátrai megfordult nálunk több alkalommal, sebészkongresszusokon, s tavaly közös koncertre invitáltam. A fellépés után „ötösfelére” értékelte az Áll-a-tok?-at, így újra szívesen jön Miskolcra – mesélt a kezdetekről, s a különleges koncert előzményeiről Almássy Sándor, aki ma is büszke arra, hogy középiskolásként a Földes együttest erősítette, zongorán.
A tavalyi, Ifjúsági Házbeli koncertre négyszázan voltak kíváncsiak, a legkisebbektől egészen a szépkorúakig, így újra remek hangulatban bízik az együttes. A pénteki koncert, amely legalább két órás buli lesz, vendégként érkezik a dobok mögé Mike Zsolt is, akit a nagyközönség leginkább a Váci Eszter Quartetből ismer.
Az Almássy Sándor, Tóth Imre, Gyáni Károly és Bányai Kriszta alkotta együttest erősíti még fuvolán Bendzsák Erika, szaxofonon Erdő Zoltán, basszusgitáron Fukk Attila, pozanon Molnár István, trombitán Péter Zoltán és kongán és ütőhangszereken Szántó Sándor is.
Tátrai Tibor elmondta, nagyon örül, és megtiszteltetésnek érzi, hogy újra színpadra állhat az Áll-a-tok? együttessel.
– Nagyon szeretem a zenekart. Megtiszteltetés velük játszani. Csodálatos egy ilyen kultúrgalerivel játszani, amelynek minden tagja szereti a hangszerét, örömmel zenél. Budapesten van egy hasonló formáció, akik egyszerűen Doktoroknak nevezik magukat, de az Áll-a-tok? sokkal elvetemültebb, beválalósabb, ráadásul olyan zenét játszanak, amit a legjobban szeretek – mondta a zenész, majd Miskolccal kapcsolatban hozzátette, minden formáció, amelyben játszott, adott koncertet a városban.
– Miskolc nagyon közel áll a szívemhez. Ismerem Lillafüredtől, a Vasgyáron át az utolsó szegletét is. Minden alkalommal örömmel játszom a városban, s egészen közel van egy vadásztársaság is, amit kedvelek – emelte ki.
Az Áll-a-tok? és Tátrai Tibor április 5-én ad két órás koncertet Miskolcon, az ifjúsági Házban.
Kiss J.