Mint arról korábban a minap.hu is beszámolt a csúcsidőszaki (reggel és kora délután) járatkimaradások először a március 15-i hosszú hétvégét követően jelentkeztek az MVK-nál. Kókai Ernő az MVK Zrt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, a rendkívüli időjárás miatt számos autóbusz meghibásodott, fontos alkatrészek sérültek, valamint több autóbusz esetén zárlat keletkezett, a javítást pedig több tényező is nehezíti, lassítja.

– A munkanapi menetrend szerinti forgalom biztosításához összesen 136 jármű szükséges. Március második felében jellemzően 120 jármű tudott forgalomba állni. Kollégáink két műszakban (17-17 fővel) folyamatosan dolgoztak és dolgoznak a hibák kijavításán, így az autóbuszok folyamatosan állnak vissza a menetrend szerinti közlekedésbe. A javítás megkezdését nehezítette azonban, hogy a járművek alvázainak a leolvadása is sokáig tartott, valamint számos alkatrészt még le is kellett gyártatni, s csak azt követően tudtuk, tudjuk beszerelni azokat – mondta Kókai Ernő.

A vezérigazgató leszögezte, az MVK Zrt. továbbra is arra törekszik, hogy minél több járatot tudjanak közlekedtetni, menetrend szerint, azonban egyes motorikus és váltó alkatrészek érkezésére még mindig vár a cég.
– Munkatársaink folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán. Ezt az is jól példázza, hogy már a múlt héten is előfordult, hogy a meghirdetett 17 fordulóból csupán négy maradt ki – hangsúlyozta a cégvezető.
A kimaradó járatok listáját egyébként az MVK Zrt. folyamatosan közli honlapján. A szerdai kimaradó járatokat ide kattintva tekintheti meg!
Tajthy Á.