Lassan öt hónapja nem szóltak a korrupciós ügy egyik fő gyanúsítottjához a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai – közölte a hvg.hu-val a férfi ügyvédje, Arató György, aki a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt közrendvédelmi főosztályvezetőjét védi. Hasonló tapasztalatokról számolt be az ügy központi figurájának tartott V. László ügyvédje is, miközben az ügyészség szerint a nyomozás dinamikus, számos tanút hallgattak meg. A KNYF tavaly május végén indított eljárást abudapesti éjszakai élet meghatározó alakjának tartott V. Lászlóval szemben. Június elején pedig három rendőri vezetőt és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Információs Főosztályának nyomozóját, K. Attilát fogták el. Azzal gyanúsították őket, hogy a rendőrök V. László kérésére az ő szórakozóhelyeit kihagyták, a konkurens diszkókban és night clubokban viszont ellenőrizték, hogy így lehetetlenítsék el működésüket. Mindezért, a nyomozó főügyészség szerint, V. László jelentős összegeket fizetett a rendőröknek.Forrás: hvg.hu
Rendőri korrupciós ügy – lassan halad a nyomozás
Létrehozva
BulvárBelföldBűnügy
Csak idén nyolcvan embert hallgattak ki a nyomozók a tavaly kirobbant korrupciós ügyben, melynek az éjszakai élet "császárának" nevezett V. László és több volt rendőr a központi figurája. Az ügyészség szerint dinamikusan zajlik a nyomozás, ám az ügyvédek másról számoltak be: ügyfeleikhez hónapok óta nem szólnak, szerintük az eddig felhozott bizonyítékok is gyenge lábakon állnak.