Ugrás a tartalomra

Három város és három művészeti ág három napja

Létrehozva
Határtalan Napok néven, hagyományteremtő céllal indít új fesztivált a Miskolci Nemzeti Színház vezetése. A háromnapos eseményen, április 5–7. között, a miskolci teátrumban három határon túli város mutatkozik be, három művészeti területen.
Kassa, Szabadka, Marosvásárhely. Színház, zene, irodalom. Három város, három művészeti ág találkozik Miskolcon, a színház új fesztiváljának keretében. A Határtalan Napokon a miskolci közönség a határon túli magyar művészet legkiválóbb színházi alkotásait, világszerte ismert és elismert zeneszerzőit, költőit, íróit ismerheti meg.

Béres Attila rendező, a program szervezője kiemelte, a műsor összeállításában két szempont érvényesül: minden miskolcit megszólítani, s a legkiválóbb alkotókat megmutatni.
– A minőség nagyon fontos számunkra. Nagy büszkeség, hogy a Bányavirág előadását bemutathatjuk a miskolciaknak, illetve Lajkó Félix New York és Tokió között megáll Miskolcon. A felkérésre egyből igen mondott, mert már adott koncertet a városban, s azt mondta, Miskolc fantasztikus közönség – emelte ki Béres Attila.

hatartalan_banyavirag_1304.jpg

Mint mondta, az egyedülálló, tematikus fesztivál célja, hogy a sokszor pejoratív, patetikus, politikai jelzők, amelyek a határon túli magyarokkal kapcsolatban el-elhangzanak, eltűnjenek, s a miskolciak ne csupán a szavak szintjén, hanem személyesen is találkozzanak kiváló határon túli magyar alkotókkal.

Az áprilisi fesztiválon a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a Pécsi Országos Színházi Találkozón fődíjat nyert Bányavirág című kortárs magyar darabját, illetve egy klasszikus Shakespeare-vígjátékát, a Kisvárdai Fesztiválon legjobb rendezői díjjal jutalmazott Makrancos Kata című előadását mutatja be, de láthatja a közönség a társulat egy 1956-ról szóló előadását is.

hatartalan_napok_marosvasarhelyinemzetiszinhaz.jpgAz összetartozás valódi élményeként jellemzett Határtalan napokra a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház egy kemény családi színdarabbal, a Dogs and Drugs című előadással érkezik, a kassai Thália Színház pedig két előadással is bemutatkozik Miskolcon – egy szellemes és vitriolos vígjátékkal, a Színházkomédiával, és egy mesemusicallel, a Gergő és az álomfogóval.
A Határtalan Napok nyitányaként a Miskolci Szimfonikus Zenekar neves felvidéki, erdélyi és délvidéki zeneszerzők műveiből ad hangversenyt, megszólalnak többek között a magyar származású Grammy-díjas zeneszerző, Lévay Szilveszter ismert musical dallamai is, neves budapesti és miskolci művészek előadásában.

A színház, a zene mellett lesz költészeti est is, amelyen a felvidéki kortárs magyar irodalom képviselői mutatkoznak be, s marosvásárhelyi Látó című folyóirat képviseletében, a Kossuth-díjas Kovács András Ferenc költő is Miskolcra látogat. Egy rendhagyó irodalmi est keretében pedig találkozhat a közönség a palicsi művészcsaláddal is.
A jövő évi Határtalan Napok tervezett vendégvárosa Beregszász, Nagyvárad és Révkomárom lesz.

Kiss J.