Ugrás a tartalomra

„Paraszt-wellness” Gömörszőlősön

Létrehozva
Gömörszőlős ad helyet az Immáron 27. alkalommal rendezik meg a nagy sikerrel működő önkéntes „Paraszt-wellnesst” Gömörszőlősön április 4-7. között. A különleges eseményen bemutatják a helyi élelmiszerek legegyszerűbb feldolgozását, a helyes állattartást és a megújuló energia optimális felhasználását. A projekt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) támogatásával valósul meg.
Az önkéntes hétvégéken a téma iránt érdeklődők megtanulhatják, hogyan lehet helyi élelmiszereket előállítani környezetbarát módon, és megismerkedhetnek a környezetbarát életvitel formáival. Az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. célja, hogy a résztvevők a helyszínen a fenntarthatóság elméletével és gyakorlatával is találkozzanak, és olyan élményekkel gazdagodjanak, melyeket majd fel tudnak használni egy környezetbarátabb élet kialakításához, illetve az egészséges vidék népszerűsítéséhez.

Az önkéntes mozgalomnak a legfontosabb része, hogy ki mit hoz, s ki mit visz. Ezalatt azt értem, hogy a Gömörszőlősre érkező önkéntesek hozzák lelkesedésüket, érdeklődésüket, erejüket, s az aktívan töltött napok alatt segíteni szeretnének a falunak. Mindeközben tanulnak, okulnak és ezáltal szépen, lassacskán formálódik az önkéntes közösség, melynek tagjai gazdagabban távoznak, mint ahogyan érkeztek. Helyrebillentjük egy hétvégére a helyes értékrendet, s talán ragad valami a hétköznapokra is. – mondta Hankó Gergely, az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. pr -és marketing vezetője.

Kevesen tudják, de nagyjából egy hektár szükséges egy ember önfenntartásához, miközben hazánkban az egy főre jutó terület nagysága 0,6 hektár/fő. Azt is kevesen tudhatják, hogy vajon miért is kell a barackfánkat tormával körbeültetni, és miért szereti a paradicsom a bazsalikom és a petrezselyem szomszédságát. A „Paraszt-wellness” önkéntes hétvégéken, mely a Darányi Ignác Terv keretén belül valósul meg, ezek bővebb ismereteivel is találkozhatnak az résztvevők.

Az ÖKO-Pack munkatársai a fenntarthatóság témakörében több sikeres szakmai rendezvényt szerveztek már Gömörszőlősön, mely jelentősen növelte a falu népszerűségét. Az elmúlt egy év alatt 11 alkalommal került megrendezésre a „Paraszt-wellness”, ahol több mint 120 embert sikerült bevonni aktívan 3-4 napra a közösségi munkákba. A résztvevők nagy része a mai napig visszatérő vendég.

minap.hu