A párt miskolci elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, többször kérte a város kormánypárti országgyűlési képviselőit, hogy segítsenek az iskola átadás-átvétel körüli problémák orvoslásában, Dúró Dóra pedig az országgyűlés előtt, interpellációban hívta fel a figyelmet a miskolci pedagógusok helyzetére. Pakusza Zoltán véleménye szerint az átszervezés időközben azonban újabb problémát generált a borsodi megyeszékhelyen.
Ezúttal az ún. útravaló ösztöndíj kifizetésével tartozik a fenntartó a miskolci diákoknak és tanáraiknak. Pakusza Zoltán ismertette, ezt az ösztöndíjat tehetséges, de szegény sorsú diákok, és azok felkészítő tanárai kapnák, azonban – miközben már a tanév 8. hónapjában vagyunk – a fenntartó még az első félévi összegeket sem fizette ki. Ráadásul a jobbikos képviselőt az iskolai kapcsolattartók arról tájékoztatták, hogy a Klebersberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) még a vonatkozó szerződéseket sem kötötte meg az Emberi Erőforrások Minisztériumával.
Ennek kapcsán Pakusza Zoltán arra kérte a KLIK miskolci vezetését, vizsgáltassák ki az ügyet, és tegyenek meg mindent a helyzet minél hamarabbi rendezése érdekében.
***
A téma kapcsán megkerestük a Klebersberg Intézményfenntartó Központot, ahol holnapra ígértek választ.
K. I.
Fotónk illusztráció