
A megemlékezésen elhangzott, 1945. április 4-én jelentette be a Vörös Hadsereg, hogy 194 napos küzdelem után az utolsó német csapatokat is kiverték az ország területéről, „Magyarország felszabadult”.
– Hazánk a II. világháborút tragikusan szerencsétlen módon fejezte be, az ország hatalmas emberveszteségeket szenvedett – mondta el a megemlékezésen Fülöp Józsefné, a pártszervezet elnöke. Miskolc lakossága például 1930-40. között 61 500 főről 77 500-ra emelkedett, ebből mintegy 34 ezer főt (közel 44 százalék) veszített el a város a II. világháború alatt.

A történelmi áttekintésben a pártszervezet elnöke kitért a II. világháborút követő évekre, az 1947-es, párizsi béketárgyalásokra, a háborús jóvátételre. Rövid beszédét követően a pártszervezet tagjai az emlékezés virágait elhelyezték a szovjet emlékműnél.
K. I.
fotó: Juhász Á.