Ha azt is a mérleg serpenyőjébe tesszük, hogy lassan már május végét írjuk, ez a szám kétségkívül kevés. Főleg akkor, ha megvizsgáljuk a lehetséges ellenfelek menetrendjét, ők bizony jóval előrébb állnak a felkészülésben.
Kovács Attila Gábor ezúttal a Szekszárd melletti Sötét-völgyben igyekezett lemérni formáját, és megállapítani, hol is tart valójában a felkészülésben. Nos, a rendkívül kevés versenyzési lehetőség meg is látszott a teljesítményén. Igaz, a Dunántúlon sem talált legyőzőre, magabiztosan nyerte meg a versenyt, de kategóriája, (az F60) magyar válogatott csapattársai közben már Ukrajnában, Romániában és Horvátországban is indultak nemzetközi viadalokon.
A Weisz János tiszteletére rendezett emlékversenyen (aki az 1998. évi 9. világbajnokságon ezüstérmes nemzeti csapat tagja volt Moravszki János és Kovács mellett) az első napi URH számban az érintendő 3 adó közül csupán egyet fogott meg úgy, ami rangos nemzetközi összecsapáson érmet jelenthetne. A másik kettőt egy-egy periódussal, azaz 5-5 perccel hamarabb kellett volna megtalálnia.
A másnapi RH sem sikerült sokkal jobban. Az első adóját kicsípte ugyan nem sokkal az adás után, a következő mellett viszont úgy elillant pár méterre, hogy nem vette észre a bóját. Ezzel több, mint 6 percet vesztett el.
A harmadikra már kezdett belejönni és optimális útvonalon, biztosan futott rá.
Kiválóan azonban csak az első napi utolsó adó és a cél közötti mintegy 500 méteres befutó szakasz ment, ahol ketten is megpróbálták lehajrázni, vagy legalábbis lépést tartani vele, mindhiába.
– Ez a teljesítmény csak itthon elegendő a győzelemhez – kommentálta saját produkcióját Kovács a hazaérkezést követően. – A nemzetközi porondon az ilyen jelentős kihagyásokat azonnal megbüntetik, ott csak hibátlan futással és tájékozódással lehetnek a sportolónak érmes reményei. De egyelőre nem aggódom, van még idő a hibák kijavítására.
D. L.
Kovács Attila Gábor ezúttal a Szekszárd melletti Sötét-völgyben igyekezett lemérni formáját, és megállapítani, hol is tart valójában a felkészülésben. Nos, a rendkívül kevés versenyzési lehetőség meg is látszott a teljesítményén. Igaz, a Dunántúlon sem talált legyőzőre, magabiztosan nyerte meg a versenyt, de kategóriája, (az F60) magyar válogatott csapattársai közben már Ukrajnában, Romániában és Horvátországban is indultak nemzetközi viadalokon.
A Weisz János tiszteletére rendezett emlékversenyen (aki az 1998. évi 9. világbajnokságon ezüstérmes nemzeti csapat tagja volt Moravszki János és Kovács mellett) az első napi URH számban az érintendő 3 adó közül csupán egyet fogott meg úgy, ami rangos nemzetközi összecsapáson érmet jelenthetne. A másik kettőt egy-egy periódussal, azaz 5-5 perccel hamarabb kellett volna megtalálnia.
A másnapi RH sem sikerült sokkal jobban. Az első adóját kicsípte ugyan nem sokkal az adás után, a következő mellett viszont úgy elillant pár méterre, hogy nem vette észre a bóját. Ezzel több, mint 6 percet vesztett el.
A harmadikra már kezdett belejönni és optimális útvonalon, biztosan futott rá.
Kiválóan azonban csak az első napi utolsó adó és a cél közötti mintegy 500 méteres befutó szakasz ment, ahol ketten is megpróbálták lehajrázni, vagy legalábbis lépést tartani vele, mindhiába.
– Ez a teljesítmény csak itthon elegendő a győzelemhez – kommentálta saját produkcióját Kovács a hazaérkezést követően. – A nemzetközi porondon az ilyen jelentős kihagyásokat azonnal megbüntetik, ott csak hibátlan futással és tájékozódással lehetnek a sportolónak érmes reményei. De egyelőre nem aggódom, van még idő a hibák kijavítására.
D. L.