Tüntetéstől a hóvirágig: a nemzetközi nőnap története
Politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen, már a múlt század elején felmerült, hogy az év egy napja legyen jelképesen a nőké. 1909-ben az Amerikai Szocialista Párt február 28-át tette meg nemzeti nőnappá, s 1913-ig e napon tartották az ünnepet. Az 1910-ben Koppenhágában megtartott II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Clara Zetkin javasolta, hogy évente rendezzenek világszerte nőnapot.
A Nemzetközi Nőnapot 1914-ben tették március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának - más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett tűzben elpusztult 129 munkásnő - emlékére. A legtöbb országban ekkortájt erősödtek föl a nők követelései szociális-gazdasági jogaik kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a bérezésben érvényesülő hátrányos megkülönböztetésük megszüntetésére.
A Nemzetközi Nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. A tüntetéseken, felvonulásokon sok férfi is részt vett, s akkoriban a nők választójogának megszerzése kapott hangsúlyt. (Finnországban a nők már 1906-tól szavazhattak, Oroszországban 1917-től, Németországban 1919-től, a franciaországi és az olaszországi nők azonban csak a II. világháború végétől, a belgák 1958-tól, a svájciak 1971-től, a portugálok 1976-tól, liechtensteini nők csupán 1984-től.
Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól március 8-án tartották meg.
Az emléknap időközben szinte teljesen elvesztette politikai tartalmát, a nők iránti tisztelet, kedvesség virággal, ajándékokkal kifejezett ünnepe lett.