Ma is szívünkben él Petőfi, Jókai, Irinyi, Vasvári és néha úgy érezzük, mintha mi is ott ültünk volna velük a Pilvaxban, s mi is rátettük volna kezünket Landerer nyomdagépére, annak lefoglalásakor, s szinte látjuk magunk előtt ennek a hihetetlen napnak az eseményeit. 1848. március 15-én Pest-Budán egy békés forradalom győzött – emelte ki Kriza Ákos.
Nem ragadott fegyvert senki és nem folyt egyetlen csepp vér sem. A márciusi ifjaknak pedig minden cselekedete patetikus és szimbolikus volt. Március 15. azóta minden magyarnak, mindenütt a világon egyet jelent a nemzeti szabadsággal. Belőle fakad 1956 és általa tudtuk leváltani a kádári diktatúrát 1990-ben. Ugyanakkor ez a nap a fiatalság, a bátorság, a közösség erejébe vetett hit ünnepe is. Az az örömteli ünnep, amely a reményről, a lelkesedésről, a magyarság függetlenségéről és felemelkedéséről szól – hangsúlyozta Miskolc polgármestere. Annak az érzésnek az ünnepe, hogy a nemzetnek csak akarnia kell, és kezébe tudja venni a sorsát, mert felnőtt ahhoz, hogy önmagáról rendelkezzen – hangsúlyozta a polgármester.
Persze mindig voltak és ma is vannak, akik nagyon nem akarják, hogy mi magyarok magunk döntsünk az országunk dolgairól. Ahogy történt ez 1848-ban is. A magyar országgyűlés Pozsonyban 1848. április 11-én elfogadtatta a bécsi udvarral a forradalmi törvényeket. Megszűnt a jobbágyrendszer, bevezették a közteherviselést, a törvény előtt mindenki egyenlő lett és kiterjesztették a választójogot. Ezekért a vívmányokért, a felemelkedő, felvilágosult ország megteremtéséért szálltak végül harcba honvédjeink azután, hogy a császári udvar felrúgta a megállapodásokat és seregeivel bevonultak Pestre és Budára.
Kossuth szerint e felrúgott megállapodás adta a magyarok kezébe a fegyvert, hogy aztán az 1849-es szabadságharcban valódi nemzetté váljunk. Nem akartunk többé a császárság másodrendű, szegénysorban tartott, csatlósként kezelt gyarmati népe lenni. A 48-asok Magyarország múltjához méltó, erős és egységes államról álmodtak. Olyan államról, amelynek polgárai szabadok, akik élni tudnak jogaikkal, eleget tudnak tenni kötelességeiknek és képesek irányítani maguk és az ország sorsát. Egy olyan országról, amelyben nekünk, most, itt, megadatik élni – emelte ki Kriza Ákos.
Ezért hálával tartozunk nekik és hálával tartozunk minden ismert és névtelen hazafinak a történelemben, akik nem vesztették szem elől soha az álmot, a szabad, független, erős Magyarország álmát.
Sokszor könnyebbnek tűnik hagyni, hogy mások döntsenek helyettünk. Kényelmesebb azt mondani, hogy azok ott, jobban értenek hozzá; ledobni magunkról a felelősséget, és azt várni, majd a többiek megmondják, mi legyen. S még kényelmesebb csak bírálni, kritizálni, de nem tenni semmit. Kényelmes, könnyű út ez, de a romlásba vezet! – fogalmazott Kriza Ákos.
Mi, magyarok egyszerűen nem engedhetünk a 48-asok és az 56-osok álmából! Nem lehet, hogy mások döntsék el, hogyan éljünk, azt meg végképp nem, hogy kikkel – hangsúlyozta. - Ma, amikor ez ismét nemzet- és sorskérdéssé vált, újból világosan, egyértelműen a világ és az európai hatalmak tudomására kell adnunk: nem akarunk mást, csak annyit, hogy mi dönthessünk az életünket leginkább befolyásoló dolgokról.
Ma ehhez nem kell még békés forradalom sem, csak szilárd akarat és nemzeti kormányzás. Senki nem gondolta 1847 őszén, hogy egyszer eljön a jobbágyfelszabadítás, hogy kimondatik egyszer a törvény előtti egyenlőség, hogy nemzeti kormány születik és a nép megválaszthatja képviselőit. Rá néhány hónapra mindez bekövetkezett, mert a magyarság azt mondta, itt az idő!
A rendszerváltozás utáni csalódások közepette sokan úgy érezték, hogy nem tudnak szabadulni a bankok fogságából, nekik nem adatik meg az igazság, kiszámítható hétköznapok helyett pedig csak a munkanélküliség és a létbizonytalanság az osztályrészük.
Aztán 2010-ben azt mondtuk közösen: itt az idő! Néhány hónap múlva jött a bankadó, jöttek a multi adók, a munkahely-teremtések, a népnyúzó energiacégek megregulázása a rezsicsökkentéssel és lassan, de biztosan a dolgozók béremelései.
Honvédeink akkor is szilárdan védték határainkat, amikor a jogvédőknek álcázott labancok a magyar állam határainak feladását követelték Brüsszelből és Berlinből. Helyesen tették és helyesen teszik. Mert ez ’48 öröksége – emelte ki Kriza Ákos. Mi, akik nemzetben gondolkodunk, békére és együttműködésre törekszünk mindenkivel, de nem engedünk a 48-ból: nem fogadjuk el, hogy a magyarok életéről ne a magyarok, hanem mások döntsenek - tette hozzá.
A rendszerváltozáskor, majd a szabad Európához csatlakozva azt hittük: a demokratikus Magyarországon, már nem kell majd küzdeni azokért a célokért, elvekért, amelyekért annak idején Kossuthék, vagy 56-ban Nagy Imréék harcoltak.
Ma már tudjuk: nap, mint nap ki kell állnunk a szuverenitásunkért, gazdasági függetlenségünkért, még akkor is, ha manapság fegyverek helyett érvek csapnak össze, csatamezők helyett tárgyalóasztaloknál zajlik a küzdelem. A szabadságharc értelme persze nem maga a harc, hanem az, ami utána jön.
Nem elég kivívni az önrendelkezés jogát, legyőzni a rosszat! Merthogy a csaták után országot kell építeni, meg kell teremteni a jót.
Tisztelt Barátaim! Magyarország és Miskolc sokat tett ezért az elmúlt években. Talán még mi sem reménykedtünk 2010-ben abban, hogy 7 évvel később egyszerre fog csökkenni a munkanélküliség és javulni az életszínvonal. Nem gondoltuk, hogy a napi reménytelenségek után végre kiszámítható hétköznapok jönnek. Pedig elindult az ország ezen az úton és elindultunk mi, miskolciak is efelé – hangsúlyozta Miskolc polgármestere.
Szabadságunkat, nemzeti eredményeinket és függetlenségünket őriznünk kell. Nem Brüsszelhez, vagy más nagyhatalmakhoz, hanem magunkhoz kell hűeknek lennünk egy válságba jutott Európában. S nekünk, magyaroknak van egy lámpásunk, ami vezet és kiutat mutat: március 15-e.
S e dátum arra figyelmezteti a nemzetet, hogy ne tévessze össze a valódi cselekvőket a szájhős kalandorokkal, Széchenyi szavaival élve, hogy ne tévessze össze a „száj magyarokat” a „tett magyarokkal”. Tartsuk hát e lámpást ma, jövőre és minden időkben, mindig magunk előtt! – zárta ünnepi beszédét a polgármester.
Az ünnepi beszéd után a Miskolci Nemzeti Színház műsora következett, felléptek miskolci diákok és a Kisszinvavölgyi Táncegyüttes.
Az ünnepi koszorúzások utolsó állomásán, Kossuth Lajos szobránál is néma főhajtással emlékeztek az ünneplők. A hagyományos, 48-as dalokból a Tényleg Zenekar, a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium kórusa és a Fráter Kórus adott ízelítőt Miskolc központi ünnepségén, az Erzsébet téren.