Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 27601 - 27620 | ÖSSZESEN: 43285 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Kik kapják a háromszor egymillió forintos PRIMA Díjat és a kettőszázötvenezer forintos Közönségdíjat? Kik kapják Mancs gyönyörű bronz szobrát? (Támogatott tartalom.)
Cikk
A megye 10 rendőrkapitányságának szakemberei vettek részt a hetedik alkalommal megrendezett Bűnügyi Szemlebiztosság-vezetői és Technikusi Versenyen szerdán. Az elméleti és gyakorlati szakmai megmérettetést végül az Encsi Rendőrkapitányság csapata nyerte.
Cikk
Az Oktatási Hivatal a koronavírus megjelenésével kialakult veszélyhelyzet miatt rendkívüli szünetet rendelt el a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény Zsolcai kapui tagóvodájának első csoportjában.
Cikk
Szűk egy év halasztással adták át a megyei építészkamara elismeréseit szerdán a Kós-házban.
Cikk
A koronavirus.gov.hu csütörtöki közlése szerint eddig 5 902 806 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 669 473-an a második, 854 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Cikk
A felelős állattartás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány szombati rendezvénye során. A Miskolci Egyetemi körcsarnok melletti füves területen 10 és 16 óra között – az Állat Világnapja apropóján – játékos feladatok és bemutatók várják a gyerekeket, hasznos előadások pedig a felnőtteket.
Cikk
Jó állapotban megőrződött, fából készült sílécekre bukkantak régészek egy norvég hegycsúcson, az 1300 éves leletek a legöregebb sílécek, amelyeket valaha feltártak.
Cikk
Az intézkedést a járvány újbóli intenzív terjedésével indokolják.
Cikk
Együttműködő partnereivel közösen adta át a miskolci Konfuciusz Intézet digitális osztálytermét szerda délután az egyetemen.
Cikk
A grémium tizenegy napirendet tárgyalt a csütörtöki ülésen, melyet ezúttal is élőben közvetítettünk.
Cikk
Egyre több cég választaná Miskolcot, ilyenkor pedig az egyik első kérdésük a rendelkezésre álló, szakképzett munkaerőt firtatja. Ezért is fontos a város számára, hogy hatékonyan működjenek a felnőttképzés helyi szereplői. Folytatódott a Miskolci Foglalkoztatási Paktum kerekasztal-beszélgetési sorozata: ezúttal a képzőkkel egyeztetett Veres Pál polgármester.
Cikk
Idősek Hava címmel szervezett programsorozatot a MESZEGYI ellátottjainak. Szerdán a Perecesi Bányász Fúvószenekar játszott a szépkorúaknak az Őszi Napsugár Otthonban.
Cikk
Összeütközött két személyautó Miskolcon, a Rácz György utcában. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket. A mentőket is a helyszínre riasztották. Az érintett kereszteződésben torlódásra számíthatnak az autósok.
Cikk
A baleset szerda kora délután történt a Macropolisnál.
Cikk
Az idei megemlékezésen Fazekas Csaba egyetemi docens, történész mondott ünnepi beszédet.
Cikk
Az idei esztendőben is óriási sikerrel zárult a DVTK-család Állatok Világnapja alkalmából indított jótékonysági gyűjtése - számolt be róla a klub hivatalos weboldalán.
Cikk
Szakmai tanácskozás és kapcsolatépítés: e köré a két fő szál köré épült szerda délelőtt az autóipari beszállítók és alvállalkozók számára tartott Nemzetközi Autóipari Konferencia.
Cikk
Az országos haditornaverseny megyei döntőjét szerda délelőtt tartották meg a Budai József utcai sporttelepen. A megmérettetésre 18 megyei iskolából 20 csapat érkezett, a cél viszont közös volt: mindenki megyénket szeretné képviselni az áprilisban megrendezendő országos versenyen.
Cikk
Az MVK Zrt. legújabb fejlesztése, hogy automaták kerülnek ki a város 20 pontjára. A forgalmas csomópontokban elhelyezett gépek tehermentesítik az ügyfélszolgálatot és a buszsofőröket, illetve az utasok is könnyebben vehetik meg jegyeiket, bérleteiket. Az első masinát szerdán, az Egyetemvárosban adták át.
Cikk
Filmvetítés és könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozó lesz az Art Moziban.