Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 27681 - 27700 | ÖSSZESEN: 43283 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Minden gyermekes szülőnek, aki családi pótlékra jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekhó, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede - tette közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján pénteken megjelent tájékoztatóban.
Cikk
A horvát parlament pénteken elfogadta az elektronikus médiáról szóló új törvényt, amely szerint a jövőben felelősségre vonhatják a kommentelőket a gyalázkodó hozzászólások miatt - közölte a Nova TV kereskedelmi hírcsatorna.
Cikk
A politikus gratulált Szilágyi Szabolcsnak, akit támogatásáról biztosított, ő maga pedig Miskolc és térségének fejlődéséért kíván tovább dolgzoni. 
Cikk
A MiReHu Nonprofit Kft. keresi az első felfedező csapat tagjait, akik elsőként próbálhatják ki a Társaság telephelyén végigvezető környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási témájú geocaching kalandjátékot.
Cikk
Elkerített kutyafuttatót adott át a Vologda utcán Erdei Sándor, a városrész önkormányzati képviselője péntek délután.
Cikk
A város déli részén található ipari centrum szépen elkezdett beépülni az évek során. Egymás mellé helyeztünk egy 2007-es és egy 2021-es műholdfelvételt, hogy a csúszka mozgatásával „valós időben” követhessük a terület változásait.
Cikk
Halálos áldozatokat is követelő tűz pusztított pénteken Romániában a koronavírusos betegeket ápoló konstancai járványkórházban.
Cikk
A Miskolci Színházbarátok Egyesületének véleménye a darabról.
Cikk
A Miskolci Színházbarátok Egyesületének véleménye a darabról.
Cikk
A Miskolci Színházbarátok Egyesületének véleménye a darabról.
Cikk
A Miskolci Színházbarátok Egyesületének véleménye a darabról.
Cikk
Az idősek hónapja megnyitóján az alpolgármester és a MESZEGYI igazgatója is a közösségi élmények fontosságáról szólt.
Cikk
Szeptember 18-19-én már két napon keresztül tanultak és vitatkoztak a jövőt meghatározó kérdésekről a közösségi gyűlők, ekkor lestük ki gondolataikat, a többiek elé kívánkozó megnyilatkozásaikat. Így látták, így érezték, így adták elő, amit a klímafenyegetettség ismeretében fontosnak tartottak.
Cikk
A Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány két ősi igényt köt össze egymással: a nagymamákat, akik segíteni akarnak és a kisgyermekes családokat, akiket sosem lehet eléggé támogatni.
Cikk
Saját és pártja előválasztási eredményeit értékelte, de kitért az ellenzéki erőviszonyok helyi és országos átrendeződésére is a második helyen végzett Hegedűs Andrea (DK) péntek délelőtt.
Cikk
A felkelő nap országában barangolni igazán egyedülálló élmény tud lenni, ha az ember magába engedi Japán utánozhatatlan atmoszféráját. (Támogatott tartalom.)
Cikk
A Miskolci Színházbarátok Egyesületének véleménye a darabról
Cikk
Kelemen Judit (Miskolci Színházbarátok Egyesülete - alapító tag) kritikája a Miskolci Nemzeti Színház Feketeszárú Cseresznye című előadásáról.
Cikk
A Miskolci Nemzeti Színház utóbbi öt évének legjobb darabjait szedték össze a teátrum szerelmesei.
Cikk
Szombaton folytatódik az első miskolci közösségi gyűlés, amelynek nyitó alkalmára két héttel ezelőtt 47 ember ment el. Sok szó esett a részvételi demokrácia ezen újszerű eszközéről, azonban többen „vakon” bíztak meg benne és csatlakoztak. Megkérdeztük a legfiatalabb (19) és a legidősebb (83) résztvevőt, hogy mire számítottak és mik voltak a tapasztalataik.