Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 30201 - 30220 | ÖSSZESEN: 43681 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Az ország egykori legszennyezőbb üzemének a helyén olyan ipari park létesül, amely a megálmodóinak szándéka szerint a jövőben a környezetbarát technológiák felhasználásáról lehet majd híres.
Cikk
A Miskolci Nemzeti Színház május 29-én újra megnyitja kapuit a közönség előtt. Rögtön egy premierrel készül a teátrum, ezen az estén a Déjà vu című előadás lesz látható Szabó Máté rendezésében. Régi kedvencek és elmaradt bemutatók is várják a nézőket Miskolcon.
Cikk
A 19 milliárd forintból megvalósuló új aludoboz-gyártósor 2021 októberére készül el, az év utolsó negyedévében már a jelenlegi mennyiség duplája, másodpercenként akár 100 darab alumínium italdoboz készülhet el Szikszón.
Cikk
Olyan programokat, képzéseket biztosítanak a következő két évben a Lyukóvölgyben élő hátrányos helyzetű családok számára, amikkel képesek lehetnek jobb élethelyzetbe hozni magukat.
Cikk
A programsorozat már elkezdődött, csatlakozni azonban lehet hozzá még a maradék két napon. A takarítást szervező Remény Zarándokai – kulturális és hagyományőrző – Egyesület a Lyukói Közösségi Ház elé várják a lakosságot csütörtökön és pénteken reggel fél 8-ra.
Cikk
Folytatja a január végén megkezdett munkát a DVTK Jegesmedvéknél Tokaji Viktor. A 44 esztendős vezetőedző hosszútávú, hároméves szerződést írt alá a klubbal.
Cikk
A kerékpáros utasok számában tavaly ugrásszerű növekedés következett be, a kerékpáros turizmus minden korábbinál népszerűbbé vált. A tavasztól őszig tartó szezonban – a lehetőségeihez képest – jelentősen növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a vasútvállalat.
Cikk
Meghalt 96, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 905 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 4 391 794 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 599 041-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Cikk
A DVTK Birkózó Szakosztályának versenyzői a hétvégén az alábbi eredményeket érték el Kiskunfélegyházán:
Cikk
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai az alábbi helyszíneken végeznek munkát az időjárás függvényében:
Cikk
A vádlott a több mint 1 000 000 Ft értékű nyomkövetőt felemelte és földhöz vágta, amitől az darabokra tört, és használhatatlanná vált. Az ügyészség a büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
Cikk
A miskolci nyomozók két férfit vettek őrizetbe, mert pszichoaktív anyaggal kereskedtek.
Cikk
A Tiszai pályaudvaron megtartott járműbemutatót a közlekedési kultúra napjának alkalmából szervezték meg kedden. 
Cikk
Minikoncerteket adtak a miskolci zeneiskolások május 11-én, a város több pontján.
Cikk
Kilenc pályamű közül választották ki azt a logót, amely tükrözi az értékteremtő, értékőrző, nemzeti funkciót, utal Miskolc városára, erősítheti a lokálpatriotizmust és az identitástudatot.
Cikk
Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai kedden - közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel.
Cikk
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő április elején hunyt el. 
Cikk
Újabb szakaszába érkezik az Y-híd építése: a Csokonai utcai elkerülő szakasz szombati átadását követően vasárnap lezárják a régi vasúti felüljáró még meglévő, Kisfaludy utcai ágát.
Cikk
Miskolc polgármestere ebben az évben is videóüzenetben köszöntötte Miskolcot és a város közösségét május 11-én. 
Cikk
A miskolci szökőkutakat hagyományosan a város napján, vagyis május 11-én kapcsolják be.