Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 40121 - 40140 | ÖSSZESEN: 43306 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Tavaly 900 ezer tonna termést hoztak az almafák Magyarországon, az időjárási hatások miatt ennek idén körülbelül felére számíthatunk - közölte Fórián Zoltán agrárközgazdász hétfőn.
Cikk
Lionel Messi vádlisérülés miatt kihagyja az FC Barcelona labdarúgócsapatának amerikai túráját.
Cikk
Két futam után az olimpiai kvótát érő második helyen áll a Gyapjas Balázs, Gyapjas Zsombor páros a vitorlázó 470-es világbajnokságon.
Cikk
Özönvízszerű esőzés következtében kialakult árvíz sújtotta vasárnap éjszaka a Közép-Kínában fekvő Hupej tartomány Hofeng járását, ahol kilencen életüket vesztették, és hétfőn még további négy embert kerestek a mentőalakulatok - jelentette a helyi sajtóiroda közlésére hivatkozva a China Daily című kínai pártlap.
Cikk
Egy nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy az eddig véltnél jóval idősebb a Negev-sivatag felszíne alatt több száz méterrel talált víztározó kora.
Cikk
Második alkalommal adott otthont a Gárdonyi Géza Művelődési Ház udvara a Cipő emlékkoncertnek. A koncerten a Republic legnagyobb slágerei hangzottak el ezúttal is. A Kék és Narancssárga emlékprodukciót a JamR és a Republic alapító gitárosa, Tóth Zoltán hozta létre azzal a szándékkal, hogy időről időre átadhassák a közönségnek azt a dallamvilágot, amit Cipő és a Republic képviselt. A koncert előtt és után pedig Cipő relikviáit is megtekinthették a rajongók. A tervek szerint jövőre újra meghallgathatják a rajongók Cipő legemlékezetesebb dalait.
Cikk
Diákok ezrei fordultak meg nála, és most nincs többé: Homródiné Engi Zsuzsanna hetvenkét évesen, július 29-én halt meg, miután több mint két hetet töltött kórházban stroke miatt. Temetése augusztus 12-én, délben lesz a Deszkatemplom ravatalozójában.
Cikk
Hatalmas szakmai sikerként értékelik a szervezők, hogy a Lovagi Tornák Tere öt év alatt bekerült a nemzetközi lovassport köztudatába. Az augusztus 9-11 között megrendezett Castle Classic Nemzetközi díjugrató verseny világhírű versenyzőket és különleges vérvonalú versenylovakat csábít Diósgyőrbe. A világszínvonalú sportpálya, az egyedi természeti és műemlék környezet európai viszonylatban a legexkluzívabb versenyhelyszínek sorába emeli az arénát.
Cikk
Cikk
Vasárnap véget ért Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága. Többpróbázóink kétnapos bajnoki viadala remek eredményeket, idei legjobbakat és egyéni csúcsokat hozott.
Cikk
Negyven százalékponttal vezetne a Fidesz-KDNP egy most vasárnap esedékes választáson a legtámogatottabb ellenzéki pártok, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum előtt - közölte a Magyar Nemzetnek készített júliusi közvélemény-kutatása alapján a Nézőpont Intézet hétfőn.
Cikk
Ingyenesen, pártatlanul és helyben kaphatnak segítséget pénzügyi problémáik megoldásához a borsodi településeken élők a jegybanknak és a megyei kormányhivatalnak köszönhetően - mondta Hergár Eszter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.
Cikk
Legalább négy-öt szervezet migránsokat szállító hajói közlekednek folyamatosan a Földközi-tengeren - mondta a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Cikk
A kormány várakozásainak megfelel a július elsejével elindult családvédelmi akcióterv fogadtatása, a babaváró támogatást több mint 4600 házaspár igényelte, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására több mint 8000 kérelem érkezett, és a jelzáloghitel-elengedés is "jól teljesít" - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjújában.
Cikk
Augusztus 6-án, 7 és 9 óra között távhővezetéket cserélnek Diósgyőrben az Árpád út 32-46. számú épületek előtti szakaszon - írja közleményében a MIHŐ Kft.
Cikk
A Diósgyőr hazai pályán 2-1-re legyőzte a Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 2019/20-as szezonja nyitófordulójának vasárnapi játéknapján.

Cikk
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy körülbelül hatvan négyzetméter alapterületű családi ház Miskolcon, a Komlóstető utcában.
Cikk
Az amerikai hatóságok "belföldi terrorcselekményként" kezelik az El Pasóban elkövetett tömegmészárlást - jelentette be vasárnap a szövetségi igazságügyi minisztérium.
Cikk
Németországban a lakosság csaknem 50 százaléka, a nők körében pedig a többség nem érzi magát biztonságban – mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.
Cikk
Texas állam kormányzójának hivatalos bejelentése szerint 20 ember halt meg és több mint két tucat megsebesült a szombati lövöldözésben, amely El Paso város Walmart nevű bevásárlóközpontjában történt.