Ugrás a tartalomra

Miskolc szívében egy kreatív csapat

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 22. szombat 19:53
Ez volt a harmadik év, hogy gálát tartott a B-Dance Mozgásstúdió. A 2017-től működő iskola hagyományteremtő céllal mutatkozik be hastánccal, kubai salsával, társastánccal, twerkkel, girly street dance-szel és hip-hoppal minden esztendőben, idén az Ady Endre Művelődési Házban.
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

„Stúdiónk Miskolc szívében várja a mozogni vágyókat, a különböző kultúrák és táncok szerelmeseit” – olvasható honlapjukon. Művészeti vezetőjük, Szűcs Boglárka elmondta, főleg felnőtteket tanítanak meg táncolni. – Tizenhat évesek éppúgy járnak hozzánk, mint az idősebb generációk tagjai. Büszkék vagyunk arra, hogy még a hatvanas korosztályból is felkeresnek minket. Főleg miskolciak térnek be stúdiónkba, de járnak a környező településekről is, Arnótról, Felsőzsolcáról vagy Kazincbarcikáról. A gálán negyvenhat fellépő szerepelt, ők csak a haladó táncos csoportjaink képviselői, de van nálunk kezdő csoport, jóga-, aerobik- és alakformáló óra. Évről évre egyre többen vagyunk és egyre színesebb a palettánk – mondta a vezető, aki hangsúlyozta, a profizmus mellett nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre, hiszen ez motiválja az embert a fejlődésre.

– Mindig nyitottak vagyunk az újításokra. Oktatói gárdánk nagyon jó, kreatív és erős csapatot alkot, ami szívesen fogad be egyéb stílusokat képviselő mozgásművészeket – mondta el Szűcs Boglárka.

További hírek

Olvasnivaló