Ugrás a tartalomra

Több mint 300 új fa és cserje a Szentpéteri kapui kerékpárút mentén

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. március 20. péntek 15:08
A március elején kezdődött Szentpéteri kapui kerékpárút-fejlesztés új szakaszához érkezett. A nyomvonal kijelölését követően, a földmunkákkal párhuzamosan, a főként elöregedett környező fák és elvadult növényzet kivágása megtörtént. Ezek helyén a kivitelező a kivágott növények háromszorosát ülteti vissza a napokban.

Mint ismert, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert 485 millió Ft vissza nem térítendő támogatással 2018-ban kezdte meg a „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés – Kerékpárút létesítése” című projektje megvalósítását. A kerékpárral közlekedők igényeit teljesíti a város azzal, hogy a Bosch ipartelep és a belváros között, a Katalin utcával bezárólag kerékpárutat alakít ki. Ez részben kerékpáros nyom felfestésével, részben forgalomtól elválasztott új gyalog- és kerékpárút építésével valósul meg.

A Szentpéteri kapuban futó szakasz munkálatai március elején kezdődtek, első fázisként a nyomvonal kitűzésével, illetve az ezen lévő mintegy 104 fa kivágásával, melyek többségében elöregedtek és egy elvadult csalitos területén álltak. A város vezetése elkötelezett környezetbarát, ezért a munkálatokkal párhuzamosan faültetésbe kezdett. Az új kerékpárút mentén és annak környezetében a kivágott növények háromszorosának ültetése kezdődött el csütörtökön, így 210 új fa és 109 cserje teszi majd szebbé, zöldebbé a Szentpéteri kaput.

A teljes beruházás 100 százalékos támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával még az éven megvalósul. A támogatás összege bruttó 485 millió forint.

További hírek

Olvasnivaló