Belföld
Úgy tűnik, megtalálta a helyét Kárász Róbert
Új munkahelyén számítanak a tapasztalataira.
Gyurcsány Ferenc: a játéknak vége, az Orbán-rendszer repedezni kezdett
Történelmi beismerést tett hétfőn Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke – így fogalmaz a Demokratikus Koalíció pártelnöke, Gyurcsány Ferenc a DK hírlevelében, amit a párt helyi szervezete juttatott el lapunkhoz.
Emelt adokkal sarcolja tovább a kormany az autósokat
Az üzemanyagok ársapkájának eltörlése adóemelést is hozott: a leglényegesebb a jövedéki adó visszaemelése, illetve a Mol különadója, de a szép csendben tovább emelt Robin Hood-adó is nagy tétel lehet - írja a telex.hu. A cikk annak megy utána, hogy mennyi adóbevétele lehet az államnak a most elfogadott új adókból.
Havazással és lehűléssel érkezik az igazi tél
Szombaton napközben még 12 fok is lehet, ám a déli óráktól csökkenni fog a hőmérséklet, térségünkben pedig este már havas eső, hó is hullhat.
Vasárnaptól jön a MÁV-START és a Volánbusz új menetrendje
Vasárnap lép életbe a MÁV-Volán-csoport új menetrendje, a szokásosan december második vasárnapjára időzített menetrendváltás a vasútvonalak mintegy harmadát érinti. A vasúti menetrendváltáshoz kapcsolódóan Miskolcon új indulási időponttal bővül a villamos menetrend, és új körjáratot indít az MVK 900-as viszonylatjelzéssel.
Jobbik: emeljék duplájára a munkába járást segítő támogatást
A munkába járást segítő támogatás megduplázását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője.
Drága élelmiszerek, olcsó propaganda a kormánytól
A magyar emberekre rászakadt a kormány elrontott gazdaságpolitikájából fakadó hónapról-hónapra csúcsot döntő infláció, amiért Orbán Viktor most sem hajlandó semmilyen felelősséget vállalni - közölte Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese.
Négyezerötszáz orvos hajlandó letétbe helyezni a felmondását
Miután a parlament elfogadta az egészségügyi törvény módosítását, a magyar orvostársadalom tiltakozó akciót tervez.
Nyolcvan százalékkal emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma, korábban érkeznek a családtámogatások
Európai összehasonlításban is kiemelkedő mértékben, nyolcvan százalékkal emelkedett Magyarországon a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években - mondta a családokért felelős államtitkár a "Gyermekfejlődési kérdőív a kisgyermekek fejlődésének nyomon követése szolgálatában" című szakmai konferencián csütörtökön, a fővárosban.
Újra piaci áron az üzemanyag, és a jövedéki adótartalom mértéke is visszaállt
Kedden éjjel tizenegy órától vége az ársapkás tankolásnak, de nem csak a kedvezményt vezették ki, az üzemanyagok jövedéki adója is visszaállt a korábbi szintre.
DK: az üzemanyagár-sapka megszüntetése egy újabb kormányzati megszorítás
Az üzemanyagár-sapka megszüntetése egy újabb kormányzati megszorítás - jelentette ki szerdai, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
Jogerősen 3,5 év börtönre ítélték Lagzi Lajcsit
Jogerősen 3,5 év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék Galambos Lajost, azaz Lagzi Lajcsi zenész-előadóművészt.
Orbán: A benzinárból keletkező extraprofitot elvonjuk
A miniszterelnök facebook oldalán jelentette be szerdán, hogy az extraprofitot elvonja a kormány és a rezsivédelmi alapba irányítja át.
Megjelent a Google idei keresési toplistája
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos keresések formálták legnagyobb mértékben az idei év összesített magyar Google-listáját, a felkapott keresések tízes toplistáját Ukrajna vezeti.
Nem oldja meg varázsütésre a hiányt az ársapka levétele
A pánikvásárlás megszűnik, stabilizálódhat a helyzet, de ez nem azt jelenti, hogy minden töltőállomás azonnal csurig lesz benzinnel; minden bizonnyal egy ideig még marad a vadászat a naftára.
Holoda Attila: A kormány indoklása nem fedi a valóságot
A Mol továbbra is orosz vezetékes olajból látja el az országot. Ezt pedig eddig is olcsóbban kaptuk. A kormány indoklása tehát nem fedi a valóságot – fogalmazott az Index megkeresésére Holoda Attila energetikai szakértő azzal kapcsolatban, hogy kedd este bejelentette a kormány: kivezetik a benzinársapkát.
Radikálisan csökkent a hazai fogyasztás októberben
Az enyhe októberi időjárás és az ipari kereslet csökkenése mellett telítődtek az uniós tárolók, amelynek eredményeként mérséklődtek az európai fölgáz termékárak, a hazai felhasználás októberben az előző évihez képest 41 százalékkal csökkent - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Erre figyeljen oda, ha élelmiszert adományoz a rászorulóknak
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja összegyűjtötte a biztonságos élelmiszer-adományozás legfontosabb tudnivalóit - hívta fel a figyelmet a hatóság szerdán az MTI-nek küldött közleményében.
Kedd 23 órától megszűnt a benzinárstop, az irányadó ár 641 és 699 forint lett
Már 23 órakor életbe lépett a döntés a Mol-kutakon, az irányadó ár 641 forint a benzin, 699 forint a gázolaj esetében.
Magyar abszurd: elsőbbséget kérnek a kutaknál a mentők
A tatabányai mentők elsőbbséget kérnek a benzinkutaknál, mert kiesnek a mentésből, amíg várakoznak.