Ugrás a tartalomra

Belföld

Egy hét alatt 20 ezren hívták a 1353-as adományvonalat
Belföld
Élelmiszerrel, tüzelővel, gyermekeket és időseket támogató programokkal segít Kárpátalján az Ökumenikus Segélyszervezet.
Prémiumot és kiegészítést is kapnak a nyugdíjasok novemberben
Belföld
A nyugdíjprémium átlagos összege 20 160 forint, a nyugdíjkiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz idén, a pénzt novemberben egy összegben kapják meg a nyugdíjasok – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.
Répássy Árpád az Országos Bírósági Hivatal új elnökhelyettese
Belföld
Áder János köztársasági elnök október 1-jével Répássy Árpádot nevezte ki az Országos Bírósági Hivatal új elnökhelyettesévé.
Orbán: Jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket
Belföld
Megegyezésre kell jutni Európa két fele között, de ennek világos feltételei vannak, például az, hogy nekünk jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Fidesz 28., tisztújító kongresszusán, ahol újraválasztották őt a kormánypárt elnökévé. A miniszterelnök beszédében megtisztelőnek nevezte, hogy ismét ő lehet a Fidesz elnöke.
Bryan Adams-koncert a Hősök terén
Belföld
Kifejezetten erre az estére készített, kétórás show-val lép fel a Hősök terén Bryan Adams a Skandináv lottó 20. születésnapja alkalmából meghirdetett Szuperkoncerten; a kanadai rocksztár koncertje előtt a Wellhello zenél.
Országos lefedettséggel működik tovább a VOLÁNBUSZ Zrt.
Belföld
Október 1-től országszerte egy állami társaság, a VOLÁNBUSZ Zrt. végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást. A hat regionális közlekedési központ beolvadásával közel 19 ezer fővel Magyarország harmadik legtöbb munkavállalóját foglalkoztató állami társaság jön létre. Az integrációtól eredményesebb, hatékonyabb működést vár a kormány. A munkavállalókat és munkahelyeiket nem érinti az egyesülés.
Az egész ország összefogott érte – megvan a 700 millió Zente kezelésére
Belföld
A család arra kér mindenkit, hogy most már más, hasonló betegséggel küzdő gyerekeket támogasson. Hamarosan képeket és adatokat is feltesznek róluk.
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Belföld
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója – közölte a család vasárnap az MTI-vel.
Egy ország fogott össze Zentéért – a szülők versenyt futnak az idővel
Belföld
"700 forint sok embernek semmi, nekik a minden. Segítsünk, együtt!" – írják közösségi oldalukon. 700 milliós kezelés kell a súlyos betegséggel küzdő másfél éves Zentének, gyűjtést indítottak.
Kaposváron háznál gyűjtik a használt étolajat az év végétől
Belföld
Bevezeti Magyarországon elsőként a használt étolaj házhoz menő gyűjtését ez év végére Kaposvár – jelentette be Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a somogyi megyeszékhelyen szerdán sajtótájékoztatón.
Az adategyeztetés október 31-ei határidejére hívja fel a figyelmet az MNB
Belföld
Október 31-ig kell adataikat egyeztetniük azoknak a banki, biztosítói, nyugdíjpénztári ügyfeleknek, akiket erről szolgáltatójuk értesített; adategyeztetés hiányában novembertől a banki ügyfelek például nem kezdeményezhetnek új tranzakciót a számlájukon – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A férfi lélek 9 titka – Ügyesen álcázzák, de mind igaz rájuk
Belföld
Nem beszélnek az érzéseikről, nem akarnak elköteleződni, nem figyelnek rád és szeretnek irányítani – állítólag ez mind igaz a pasikra. A valóság viszont jóval árnyaltabb.
A rezsiutalványok több mint felét már kézbesítették
Belföld
Meghaladta a 1,5 millió darabot az elmúlt két hétben kézbesített rezsiutalványok száma, ami azt jelenti, hogy az utalványok több mint 60 százalékát már megkapták a nyugdíjasok - közölte a Magyar Posta Zrt.
A héten érkezhetnek az első őszi talajmenti fagyok
Belföld
A kedden-szerdán érkező hideg léghullámok hatására a hét második felében megérkezhetnek az első őszi talajmenti fagyok - írta hétfői agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Több mint ötvenezren igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját
Belföld
Július elseje óta már ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin hétfőn Budapesten.
Dietetikus: a zöldség-gyümölcs mellett állati fehérjére is szükség van
Belföld
A napi táplálkozásnak körülbelül az egynegyedét kell kitenniük az állati fehérjéknek - mondta Antal Emese dietetikus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Budapestre jön a Queen Symphonic show
Belföld
A magyar fővárosba jön a Queen Symphonic: a Queen együttes legnépszerűbb slágereit rock- és szimfonikus zenekari kísérettel felvonultató show-t december 19-én a Papp László Budapest Sportarénában láthatja a magyar közönség.
A kuvasz a kulturális örökségünk része
Belföld
A kuvasz egy igazi kincs, egy örökség, amelyet őseinktől kaptunk - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton Tápiószentmártonban, a Nemzetközi Kuvasz Tenyésztési Konferencián.
Rendőrség: összehangolt közúti ellenőrzés kezdődik hétfőn
Belföld
Összehangolt közúti ellenőrzés kezdődik hétfőn egész Magyarországon - közölte a rendőrség szombaton.
A szinkronszakma legjobbjait díjazták Budapesten
Belföld
Idén is díjazták a magyar szinkronszakma legjobbjait. A fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban pénteken rendezett Szinkronikum gálán Menszátor Magdolna és Tordy Géza kapta a szakma életműdíját.