Borsod-Abaúj-Zemplén
A megyeházán is március 15-re emlékeztek
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal közös ünnepi közgyűlésen emlékezett a forradalom és szabadságharcra.
Új buszokat állít forgalomba a megyében a Volánbusz
Idén összesen tizenkét busz érkezik: hat darab Volvo és ugyanennyi Mercedes busszal fiatalítja járműparkját a közlekedési cég.
Répáshután feltárulnak az ég csodái: megnyitott a Bükki Csillagda
Sétálhatunk egyet a Holdon vagy a Marson, megérinthetünk egy hatalmas, több mint 32 kilogrammos, földbe csapódott vasmeteoritot, vagy éppen hazánk legnagyobb bemutató távcsövével figyelhetjük meg a napkitöréseket, az éjszakai égboltot. Hétfőn megtartották az átadóünnepséget, keddtől pedig már a nagyközönség is látogathatja a Bükki Csillagdát.
Elmarad a szirénapróba, csak morgatópróba lesz
Az orosz-ukrán háborús helyzet miatt elmarad a MoLaRi-rendszer hangos üzemű próbája, csak a rövidebb és csendesebb morgatópróbára kerül sor.
Új hulladékudvart nyitnak a térségben, Tiszalúcon kap helyet
Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás megbízásából új
hulladékudvar kialakítása kezdődik a Bo-To Bau Kft. kivitelezésével.
hulladékudvar kialakítása kezdődik a Bo-To Bau Kft. kivitelezésével.
Híd Kárpátaljáért – Egy emberként mozdult meg az ország
Soltész Miklós államtitkár szerint hosszantartó karitatív munkára kell felkészülni.
Kirándulás túl az Óperencián
Február 22-én, első alkalommal rendezett mesemondó versenyt a József Attila Könyvtár, Mátyás király Gömörben címmel. A megmérettetésen 44 tanuló vett részt Borsod-Abaúj-Zemplén megye kilenc településéről.
Menekülteket fogadnak be az erdei iskolák
Az állami erdőgazdaságok és a nemzeti park igazgatóságok szállást ajánlottak fel a kárpátaljai menekülteknek. Az Északerdő Zrt. a Fónagyság Bagolyvár Erdészeti Erdei Iskolában 48 főnek tud szállást és ellátást biztosítani.
Várja az adományokat a megyei önkormányzat is
„Segítsünk együtt a bajban!" – hívja fel a figyelmet kedden kiadott közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat.
Éjszakai munkavégzés várható a megye vasútvonalain
A MÁV Zrt tájékoztatása szerint a Budapest–Miskolc–Szerencs és a Miskolc–Kazincbarcika vonal egyes szakaszain és állomásain előre tervezett éjszakai karbantartást végeznek a felsővezeték-hálózaton és a vasúti pályán a pálya állapotának fenntartása, valamint a menetrend szerinti közlekedés javítása érdekében.
Nem csupán áldozatokra, hősök millióira emlékeztek a megyeházán
Pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat táblaavatással kívánt megemlékezni és tisztelegni az 1944-től a megye területéről szovjet munkatáborokba elhurcolt több mint ötezer áldozat emléke előtt.
Az utakon harckocsik, a fejünk felett pedig vadászrepülők is feltűnnek majd az ukrán válság miatt
A keleti országrészbe telepítendő katonai csapatok humanitárius és határvédelmi feladatokat is ellátnak majd. A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: elsődleges feladatuk megakadályozni azt, hogy az esetleges nyugat-ukrajnai harci cselekmények Magyarország területére átsodródjanak.
Egy ország fogott össze a sajószentpéteri mentősért
Január végén égett le a háza, amit már el is kezdhettek felújítani, köszönhetően a rengeteg felajánlásnak és támogatásnak is.
Lakhelyére van bejelentve vállalkozása? Ezt érdemes tudnia a szemétszállításról…
Lakóingatlanra bejelentett székhelyeik és telephelyeik miatt jelentős számú megyei gazdálkodó szervezetet érinthet a szemétszállítási díj visszamenőleges megfizettetése. A témában érintetteknek a BMH Nonprofit Kft. adja meg a válaszokat.
Rendőrtiszt előtt, szembesítése közben fenyegette az időskorú nőt
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen "kényszerítés hatósági eljárásban" vétsége miatt, aki a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság hivatali helyiségében egy szembesítés során a kihallgató rendőrtiszt jelenlétében fenyegette meg az általa korábban elkövetett szabálysértés sértettjét, egy időkorú nőt.
Pulice: nem jutott ebek harmincadjára a kitett kutyus
A rendőrjárőr nem ment el a kiskutya mellett, aki az út szélén, egy zsák mellett ülve várta jobb sorsát.
Teljes útzár volt a Turul-emlékműnél a 3-as főúton
Busszal ütközött egy személygépkocsi.
Bemártotta hűtlen férjét
A szendrői asszony otthonukban kapta rajta férjét egy másik nővel, ezért hamis bejelentést tett ellene a rendőrségen.
Katasztrófavédelem: Szén-monoxid-érzékelővel elkerülhető a baj!
Vasárnap reggel hárman rosszul lettek egy családi házban Megyaszón, mert szén-monoxid halmozódott fel az épületben. Az eset kapcsán arra figyelmeztet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, hogy a megfelelő szén-monoxid érzékelő segíthet megakadályozni a bajt.
Rekordmennyiségű drogot fogtak a borsodi rendőrök
Drogterjesztő apát és fiát, valamint az őket anyaggal ellátó, felsőbb szinten lévő terjesztőt is elfogták a miskolci nyomozók. Az akció során - Magyarországon eddig példa nélküli módon - közel 463 millió forintnak megfelelő, több mint száz kilogramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le.