Bulvár
Tragédia: tini testvérpár fulladt a Balatonba
Egy háromgyermekes család két gyerekét keresték, azonban már nem tudták megmenteni őket.
Többen megsérültek egy autóbalesetben Sátoraljaújhelynél
Összeütközött két személyautó a 37-es főúton, Sátoraljaújhelynél szombaton, öten megsérültek – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Halálos közlekedési baleset Aszalónál
Busszal ütközött egy személyautó csütörtök reggel a 3-as főúton Aszaló térségében, a gépkocsit vezető férfi a helyszínen meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Saját nagyanyját akarta kirabolni
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen minősített rablás és más bűncselekmény miatt.
Szíven szúrta élettársát
Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 28 éves nő ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.
Pénzért árultak védettségi igazolványt, a rendőrök lecsaptak rájuk
Fejenként 50 ezer forintot adtak az igazolványt – kettőt sikerült is értékesíteniük májusban…
Ismeretlen női holttestet találtak Miskolcon
A holttestet két hete találták meg. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Magyar újságírók, üzletemberek ellen is kémkedhettek
Közvetett bizonyítékokat is találtak arra nézve, hogy kik állhatnak a titkos megfigyelések mögött.
Legalább 180 halottja van az áradásoknak Németországban és Belgiumban
Németország nyugati részén és Belgiumban, ahol a legnagyobb veszteségeket okozta a Hollandiát, Luxemburgot is sújtó ítéletidő, de még folynak a kutatások az eltűntek után a romok alatt.
Elfogtak egy szlovák cserbenhagyó gázolót Nógrád megyében
Őrizetbe vett a rendőrség szombaton egy szlovák férfit, aki autójával halálra gázolt egy gyalogost Nagyorosziban, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Ismét kannabiszt találtak
A rendőrök újabb kannabisz ültetvényt számoltak fel, ezúttal Ózdon kaszáltak a nyomozók - írja a police.hu.
Százhúszmillió forint értékű dohányt foglaltak le
Egy debreceni társasházban a pénzügyőrök százhúszmillió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát találtak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön a közösségi oldalán.
Tizennégy év fegyházra ítélték a gyermekét megölő felsőzsolcai anyát
Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetésre ítélte a gyermekét megölő felsőzsolcai anyát a Debreceni Ítélőtábla. A vádlott a jövőben nem gyakorolhatja szülői felügyeleti jogát kiskorú gyermekei felett.
Bestiális emberölés egy üveg borért
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 33 éves férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt.
Tűz volt egy miskolci lakásban
Egy Bársony János utcai lakásban volt kisebb tűz kedd délután a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint.
Egy volánbusz lángolt a Keleti kapuban
A tüzet a lánglovagok hamar megfékezték, szerencsére senki sem sérült meg.
Felfüggesztett szabadságvesztést kapott Berki
Két év börtönre ítélte a bíróság Berki Krisztiánt.
Szétverte a vihar Sellyét
Hatalmas pusztítást végzett az a vihar, amely péntek este fél hat körül sújtott le a Baranya megyei Sellyére. Az ormánsági városban, Magyarország egyik legdélebbi településén mandarinméretű jégdarabok hullottak az égből, amelyek százával törték össze a tetőcserepeket, kocsik szélvédőt zúzták be.
Hat év fegyház a külföldön vásárolt kábítószerekért
A Tiszaújvárosi Járásbíróság jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt hat év fegyházbüntetésre és ugyanennyi idő közügyektől eltiltásra ítélt egy miskolci férfit, aki még 2019 októberében bukott le, mikor a rendőrök egy igazoltatás során átvizsgálták az autóját.
Azonnal elkapták a három útonálló kamaszt
Egy órán belül elfogták a rendőrök azokat a fiatalkorú fiúkat, akik kiraboltak egy fiatalembert Miskolcon.