Szabadidő
Már kártyaként igényelhető a horgászigazolvány
A helyi horgászegyesületeknél és a megyei szövetségnél is kérhető az új horgászkártya.
Még színesebb, még izgalmasabb Kocsonyafesztivált ígérnek
Március 8. és 10. között újra Kocsonyafesztivált rendeznek Miskolcon. Már megnyitották a regisztrációs felületet azoknak az árusoknak, akik szeretnének megjelenni a monstre rendezvényen.
Ismét várja vendégeit a Barlangfürdő
A komplexum az elmúlt szűk három hétben zárva tartott, most azonban ismét várják a látogatókat.
Ez vad lesz! – a ragadozók napját tartják a Miskolci Állatkertben
Medve, farkas, hiúz, vadmacska – hogy mi a közös bennük? Nem csak az, hogy láthatók a Miskolci Állatkertben, de az is, hogy ezek a fajok mind itt élnek a közelünkben, a Bükk hegységben.
CineFest – négy film, tizenkilenc Oscar-jelölés
Tizenkilenc Oscar-jelölést kaptak a miskolci CineFest fesztiválon bemutatott filmek.
A létezés eufóriája – filmvetítés a Holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából
A Szabó Réka által rendezett, A létezés eufóriája című magyar dokumentumfilmet mutatják be Miskolcon a Holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.
Folytatódik a Szépkorúak Filmklubja, itt az első félévi program
A miskolci önkormányzat által működtetett Salkaházi Plusz Program részeként, a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvánnyal együttműködésben, 2024-ben is folytatódik a Szépkorúak Filmklubja a Művészetek Házában.
Ötvenszázalékos utazási kedvezményt nyújt a MÁV az AGROmashEXPO ideje alatt
A könnyebb eljutás érdekében – a rendezvény ideje alatt, január 24-től 27-ig – több miskolci, egri, gyöngyösi, nyíregyházi, szolnoki és békéscsabai vonat megáll a kiállítástól pár perc sétára lévő Kőbánya felső állomáson – olvasható a MÁV szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A főváros, a Balaton és a Mátra-Bükk térsége volt a legnépszerűbb úti cél a téli szünetben
A téli vakáció alatt hat százalékkal többen indultak pihenni, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A hazai és külföldi vendégek több mint fele a hoteleket választotta.
Újabb miskolci csapat indul a Budapest-Bamako Rallyn
A három fős csapat adományokat visz a rászoruló iskolás gyermekeknek és kétezer kesudió fát is elültetnek, hogy erősítsék a helyi gazdaság megtartó erejét. A jótékonysági küldetést a miskolci önkormányzat ötszázezer forinttal támogatja.
Élmény volt ez az éjszakai fürdőzés
Szombaton a megszokott nyitvatartási idő után éjszakai fürdőzés kezdődött az Ellipsum Élményfürdőben.
Belekorcsolyáztak az éjszakába
Miskolcon is sokan csatlakoztak az országos programhoz.
Egy zongorát szerettek volna, hármat is kaptak
Egy zongorát és két pianínót kapott felajánlásként ajándékba a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) egyik lakójának köszönhetően.
Derűs hangulat a cidriben is – újra megrendezték a forralt bor és tepertő napot Görömbölyön
Többéves kihagyás után, nagy sikerrel tért vissza a népszerű program a városrészbe. Szombaton a forralt bor és a tepertő csalogatta Görömbölyre nem csupán a helyieket, de más miskolciakat is.
Miskolci nevezetességek az Avasi kilátó párkányán
Helyi alkotók miniszobrai ékesítik a decemberben átadott Kilátó párkányát. A szobrocskák nem pusztán turistalátványosságnak készültek.
Tiszta zene! Tiszta buli! Tiszta kék! – a Vadkelettel folytatódott a rendőrség prevenciós programja (videóval)
Ezt a számot tisztán írtuk, hallgassátok ti is tisztán – üzente a zenekar.
Határ Attila kapta meg az idei Mazsaroff-díjat
A díjátadóval egy időben megnyílt a tavalyi díjazott Orosz-Stefán Renáta kiállítása.