Még 1994-ben alapozták meg az együttműködést, amelyet hivatalosan most rögzítettek és írtak alá. Az intézmény e mellett egy 10 ezer példányszámban készülő Múzeumi Hírmondót is terjeszt ezután, amelyhez ingyenesen idegenforgalmi pontokon férhetnek hozzá az turisták. Ebben a kiállításokról és a programokról is olvashatnak az érdeklődők – így részleteket közölnek a Madarak és fák napja május 10-ei, a Múzeumi Világnap vagy a Múzeumok Éjszakája nagysikerű rendezvényeiről.
Az én műtárgyam sorozatban Máger Ágnes személyes gyűjteményét láthatja a közönség a Herman Ottó Múzeumban. Az év nagy meglepetése a Benczúr Gyula kiállítás lesz, melyet a megyei múzeumigazgatóság a Miskolci Galériával közösen szervez. Több mint száz képet sorakoztatnak majd fel a tárlaton – közöttük nemcsak a mester, hanem kortársai és tanítványai alkotásait is.