A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri a lakosság segítségét a 2007. március 11-én 06,05 körüli időben Miskolc Hidegsor 517 szám előtti útszakaszon történt balesettel kapcsolatban.
A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik ebben az időben látták, amint egy ismeretlen az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és ismeretlen típusú sötét színű gépkocsival az Avas irányából a Nagyváthy út felé haladva nem megfelelően választotta meg járműve sebességét, minek következtében az erősen jobbra ívelésű kanyarban szabálytalanul áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára és ott összeütközött a szemből szabályosan közlekedő Skoda Fabia típusú személygépkocsival, majd a helyszínről megállás, valamint adatai hátrahagyása nélkül a járművével ismeretlen helyre távozott.
Kéri a rendőrség továbbá annak, a baleset idejében a Hidegsoron az Avas irányába közlekedő szürke színű Peugeot típusú személygépkocsinak a vezetőjét és utasát, akik a baleset helyszínén megálltak és a sértett gépjármű utasával beszéltek.

Jelentkezni személyesen: a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, illetve telefonon: munkaidőben a 46/514-511-es központi szám 22-81, vagy 22-83-as mellékén, illetve munkaidőn túl a 107-es telefonszámon.