Június 8-án, pénteken immár második alkalommal rendeznek apák napját Miskolcon, ezúttal a Szinva teraszon. Ezen a helyszínen lesz a városban már hagyománnyá vált egészségnap is, ahol ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt az érdeklődők, akiknek sokféle szórakoztató programot is kínálnak a szervezők.
2004 őszén tartottak először egészségnapot Miskolcon – akkor még meglehetősen gyér érdeklődés mellett. 2005-ben ismét megrendezték a programot, és azóta már 6000-nél is többen vettek részt a város által szervezett szűrővizsgálatokon. A pénteki egészségnapon – amely egyben a második apák napja Miskolcon – a férfiak kerülnek középpontba. Léteznek – nem is kevesen olyanok –, akik bizonyos betegségek kialakulásának vonatkozásában fokozott kockázattal bírnak. Nem kivételek ez alól a miskolci férfiak sem. A Szinva teraszon rendezett programokon az ingyenes szűrővizsgálatok mellett a kikapcsolódásra is gondoltak a szervezők. Apák napi vetélkedők, táncbemutató, játszóutca, aerobik és sok minden más is várja a családokat június 8-án.
B. G.