Európában már hosszú évek óta, nálunk ötödik esztendeje kelnek életre a múzeumok egy évben egyszer, egy különleges éjszaka erejéig. Tavaly már több mint kétszázezren tódultak a kivilágított budapesti és vidéki múzeumokba, és ez várhatóan idén sem lesz másként, hiszen országszerte most is közel száznegyven intézmény tárja ki kapuit a látogatók előtt. Ahogy Hiller István kulturális miniszter fogalmazott: „ennek a programsorozatnak – ahogy az utóbbi évek összes múzeumi fejlesztésének – egy célja van: hogy kultúránk, történelmünk kincseit ’kihozzuk’ a hideg üvegvitrinek mögül, hogy a múlt tárgyai a jelen élményeivé váljanak, szólítsanak meg bennünket, okozzanak nekünk örömet nap mint nap. Az emlékezésnek, az értékőrzésnek csak így van igazán értelme. Az év legrövidebb éjszakája Szent Iván napján, vasárnap lesz. A legvarázslatosabb viszont egy nappal előtte, június 23-án.”
"Az év legvarázslatosabb éjjele"
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
Idén is a múzeumoké június 23-a éjszakája. Országszerte több száz programmal várják az érdeklődőket, és Miskolcon is kitárják kapuikat a közgyűjtemények erre az alkalomra. A látogatóknak különleges programokban lehet részük, rendhagyó tárlatvezetésen és raktárlátogatáson is részt vehetnek. A rendezvényhez kapcsolódóan idén is Fröccsfesztivált tartanak a Papszeren, koncertekkel, ásvány- és régészeti bemutatóval, a kicsiknek pedig kézműves-programokat szerveznek.