A hatóság emberei azonnal a jármű nyomába eredtek, és elfogták. Ekkor derült ki a menekülés oka, a kocsiban ugyanis 29 zsák, zsákonként 10 kilónyi jogtalanul gyűjtött moha volt, amelynek értéke körülbelül 800 ezer forint. A boldogkőújfalui férfi kihallgatása során elismerte, hogy a mohát ő szedte, és szándékai szerint értékesíteni akarta. Ellene nagyobb értékre elkövetett lopás miatt indult eljárás.
A mohát is lopják
Létrehozva
KözéletBelföld
Újabb mohatolvaj került rendőrkézre Borsod-Abaúj-Zemplénben, Abaújkér községben; legutóbb tavaly augusztusban lepleztek le három férfit, akik akkor 19 zsák mohát loptak Sátoraljaújhely térségében. Az újabb mohagyűjtőre Abaújkér községben bukkantak a rendőrök egy közúti ellenőrzés során. A rend őreinek már távolról feltűnt az a zárt kisteherautó, amely észlelve az ellenőrzést, hirtelen egy földútra fordulva próbált kereket oldani - részletezte a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája az előzményeket.