Ugrás a tartalomra

Õshonos állatok otthona

Létrehozva
Õshonos magyar állatoknak épült új otthon a miskolci állatkertben, a Tanyaház névre keresztelt korszerű, kifutós istállót szombat délután adták át. Az épület csaknem húszmillió forintba került, a pénz pályázati forrásból és a miskolci önkormányzat támogatásából jött össze.
A Bükki Nemzeti Park Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetéből magyar szürke marhák és bivalyok kerültek ide - ez utóbbi állatfaj hazai vadasparkokban meglehetősen ritka -, és itt leltek új otthonra a park őshonos magyar állatai: a mangalica, a racka, a szamár, a kecske, a tyúk, a magyar tarka tehén és társaik. Ide költöztek a Jósvafőről származó hucul lovak is.

Ezentúl a gyerekek lovagolhatnak is, az állatkertben kipróbálhatják, milyen érzés nyeregben ülni.
A Miskolc melletti Csanyik-völgyben huszonegy hektáros gyertyános-tölgyes erdőben található, a miskolciak által csak korábbi nevén, vadasparként emlegetett létesítményben szombat este egyébként egy másik érdekességnek is részesei lehettek a látogatók.
Este nyolc órától második alkalommal rendezte meg a park éjszakai állatkerti programját. Itt az érdeklődők rendhagyó, sötétedés utáni csoportos vezetésen vehettek részt, megismerkedhettek az éjszakai állatok szokásaival, a bátrabbak gondozók kíséretében bemerészkedhettek egyes kifutókba is.