Álszentnek nevezte blogján Kármán Irén, hogy „velejéig korrupt pártok” jelentkeznek ügye kapcsán az ország megmentésére. A megvert újságíró vasárnapi kihallgatása után azt írta netes naplójába, hogy az MDF-nek és a Fidesznek jelentős szerepe van az olajügyeket feltáró parlamenti bizottság munkájának ellehetetlenítésében.
Az olajügyekről korábban könyvet író, majd dokumentumfilmet forgató újságírót pénteken este verte meg két ismeretlen férfi. Kármán Irént súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol péntek éjszaka megműtötték. Vasárnap már jobban volt, a rendőrök is kihallgathatták. Az újságíró elmondása szerint szinte mindenre emlékszik a támadásból.