Herman Ottó csak „Pele-laknak” nevezte a lillafüredi házat, amelyben nyaranta sok időt töltött. Az eredeti épület elpusztult, de a hatvanas évek elején újjáépítették a polihisztor nyaralóját. Azóta azonban semmilyen felújítási munkát sem végeztek az emlékházon, egészen mostanáig, amikor is a megyei önkormányzat és a kulturális kormányzat 2004-ben elindult Alfa programjának forrásaiból megújulhatott Lillafüred egyik nevezetessége.
Ehhez jött még a megyei önkormányzat által biztosított mintegy öt és félmillió forint, amelyből a kormányzathoz benyújtott pályázatban eredetileg nem szereplő munkákat végezték el. A tavasszal kezdődő átalakítási munkálatok során az épület felújítása, a látogatói vizesblokk kiépítése, illetve az akadálymentesítés mellett rendezték a „Pele-lakot” körülvevő kertet is.
A megyei önkormányzat és a kulturális kormányzat támogatásából azonban több mint ötven év után végre megújulhatott az emlékház, amelyben nemcsak a természettudós, hanem a politikai közéletben aktívan részt vevő Herman Ottó életével is megismerkedhetnek az érdeklődők.
petruskó