Ugrás a tartalomra

Nem írta alá a Ptk-t a köztársasági elnök

Létrehozva
Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt.
Az államfő további négy, a Polgári Törvénykönyv hatályba lépéséhez szorosan kapcsolódó törvényt sem ellenjegyzett, azokat megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő a döntéséről levélben tájékoztatta Katona Bélát, az Országgyűlés elnökét.

Sólyom László nem értett egyet azzal, hogy a törvényhozó hatályba léptessen egy olyan polgári törvénykönyvet, mely átgondolatlansága és ellentmondásai miatt nem alkalmas a mindennapi életben való alkalmazásra. Másrészt aggályosnak tartotta a lépcsőzetes hatályba léptetést is, mert így a jogalkalmazóknak néhány hónapon belül kétszer is igen terjedelmes jogszabály-változásra kellene felkészülnie.

Sólyom László ugyanakkor a levelében leszögezte: sajnálatosnak tartja a hiányosságokat, hiszen a Polgári Törvénykönyv üdvözlendő újításokat is tartalmaz, mint például a cselekvőképesség szabályainak új alapokra helyezése. Mindezek alapján Sólyom László arra kérte az Országgyűlést, hogy a törvényeket az után fogadja el, hogy a Ptk. átfogó felülvizsgálatát végrehajtotta. A köztársasági elnök álláspontja szerint a Ptk. hatályba lépésének időpontját csak ezt követően és egységesen, legkorábban 2011. január 1. napjában lenne indokolt megállapítani.