Ugrás a tartalomra

Út- és járdafelújítások Tiszakarádon

Létrehozva
Mintegy 60 millió forintos infrastruktúrafejlesztés valósult meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszakarádon. A fejlesztés révén egyes útszakaszok új burkolatot kaptak és felújítottak csaknem három kilométernyi járdarészt is.
Összesen 2854 méter járda-, valamint 9730 méternyi útszakasz burkolatának aszfaltozása történt meg. A szükséges forrást az önkormányzat pályázat útján biztosította, mintegy 57 millió forintos támogatást kapott az infrastruktúra fejlesztésére. A projekt összköltségvetése csaknem 63 millió forint volt, azonban ez a közbeszerzési eljárás eredményeképpen mintegy 10 millió forinttal csökkent, ugyanis a nyertes az előzetesen becsült összegnél kisebb költségből is sikeresen megvalósította a fejlesztést.

A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar állam támogatásával valósult meg. Azért volt szükség a település életében nagyszabásúnak mondható beruházásra, mert az infrastruktúra rendkívül rossz műszaki állapotban volt, már balesetveszélyessé vált.