Események:
795 – III. Leó pápa megválasztása.
1492 – Kolumbusz Kristóf vezetésével elindul az első spanyol expedíció az Újvilág felé.
1822 – Az első magyar opera (Ruzitska József: „Béla futása” c. művének) bemutatója Kolozsváron.
1898 – Pierre Curie és Marie Curie francia tudósok felfedezik a rádiumot.
1925 – Törökországban bevezetik a Gergely-naptárt.
1942 – Budapesten megkezdődik a villamosközlekedés a Horthy Miklós körtér (ma: Móricz Zsigmond körtér) és a Déli pályaudvar között.
1944 – A németek fölrobbantják az Esztergomot és Párkányt összekötő Mária Valéria hidat.
1948 – Letartóztatják Mindszenty József bíborost.
1991 – Felbomlik a világ legnagyobb területű állama, a Szovjetunió, megalakul a Független Államok Közössége.
2004 - Súlyos víz alatti Földrengés Indonézia közelében, majd szökőár
Születések:
1194 – II. Frigyes német-római császár († 1250)
1332 – István herceg Károly Róbert legkisebb fia († 1354)
1865 – Róth Miksa iparművész, üvegfestő, mozaik-készítő († 1944)
1886 – Gömbös Gyula katonatiszt, politikus, 1932–1936 magyar miniszterelnök († 1936)
1893 – Mao Ce-tung tanító, kommunista forradalmár, a Kínai Népköztársaság első kormányfője († 1976)
1972 – Gryllus Dorka színésznő
Halálozások:
268 – Dionüsziosz pápa (születési időpont ismeretlen)
795 – I. Adorján pápa
1771 – Helvétius francia filozófus, enciklopédista (* 1715)
1820 – Joseph Fouché francia politikus, rendőrminiszter, Otranto hercege (* 1759)
1890 – Heinrich Schliemann német kereskedő, műkedvelő archeológus, Trója romjainak felfedezője (* 1822)
1906 – Zichy Jenő politikus, Ázsia-kutató, akadémikus, 1881–1906 között az Iparegyesület elnöke (* 1837)
1972 – Harry S. Truman, az Amerikai Egyesült Államok 33. elnöke, hivatalban 1945–1953-ig (* 1884)
1972 – Domján Edit Jászai Mari-díjas színésznő (* 1932)
1992 – Kemény János matematikus, a BASIC programozási nyelv ősének egyik megalkotója (* 1926)
2006 – Gerald Ford, az Amerikai Egyesült Államok 38. elnöke, hivatalban 1974–1977-ig (* 1913)