A balesetben egy ember megsérült, őt a mentők könnyű sérülésekkel szállították a Fejér Megyei Szent György Kórházba – közölte az Országos Mentőszolgálat Fejér megyei mentésirányítója.
A baleset nem sokkal dél előtt történt Kápolnásnyék és Velence között, amikor egy személyautó a 7-es főútról az úttal párhuzamosan haladó Budapest-Székesfehérvár vasútvonal egyik sínjére sodródott.
R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: egy személyautó sofőrje egy - három autóból álló - konvoj előzésébe kezdett. A konvoj elején lévő jármű vezetője egy kátyút igyekezett kikerülni, s ekkor ért mögé az előzést végző autó, amelynek sofőrje - hogy elkerülje az ütközést - elrántotta a kormányt, és járművével ekkor sodródott a vasúti sínre.