Ugrás a tartalomra

Megajándékozott igazgatók

Létrehozva
A Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának jóvoltából az összes kárpátaljai magyar iskola igazgatója az elmúlt hét csütörtökén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében tartott ünnepségen egy szépirodalmi műveket tartalmazó könyvcsomagot vehetett át, melyet a KMPSZ javaslatai alapján a Pro Hungaris Kulturális Értékközvetítő Alapítvány szakemberei állítottak össze.
Az elemi iskolák vezetői 29, az általános iskolák 96, a középiskolák pedig 158 kötetet vihettek haza: az iskolákban tanított kötelező és ajánlott olvasmányokat tartalmazó könyveket. A kárpátaljai iskolák összesen közel 16 ezer kötettel lettek gazdagabbak, amelyek anyagi értéke 23 639 459 forint, az adomány súlya több mint hat tonna.

A könyvcsomagokat a megjelent iskolaigazgatóknak Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Kisebbség- és Nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, Zilahi László, a MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának vezetője, valamint a könyvcsomagokat összeállító Dippold Péter, a Pro Hungaris Alapítvány elnöke, az Országos Széchényi Könyvtár általános főigazgató-helyettese adta át többek között Bacskai József beregszászi főkonzul jelenlétében.


Gémesi Ferenc elmondta, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökének az egyházi iskolák finanszírozásával és a magyar tankönyvkiadás megszüntetésével kapcsolatos leveleire, illetve Hiller István oktatási miniszter levelére egyelőre nem válaszoltak ukrán részről. Hosszú ideje húzódó kérdés az oktatási miniszterek találkozója, amit már sokszor kezdeményezett a magyar fél, de mind a mai napig nem került erre sor. Gémesi Ferenc elmondta továbbá, hogy Balázs Péter külügyminiszter kijevi tárgyalásain fel fogja vetni az említett kérdéseket.

Kárpátaljai Magyar Kulturális Közösség