Ugrás a tartalomra

Mentősök, tűzoltók „átlagos” Karácsonya

Létrehozva
A Karácsonyt követő hétvégén Miskolcon nem voltak életveszélyes, súlyosabb sérülések - tudtuk meg a  Miskolci Mentőszolgálat irányítási csoportjának vezetőjétől, Szalontai Lászlótól.
Zömében elesésekből, kocsmai verekedésekből származó kisebb sérüléseket kellett ellátnia a mentősöknek. Szerencsére nem volt halálos kimenetelű annak az autós balesetnek sem a vége, ami szombaton történt a Vörösmarty utca és a Corvin utca kereszteződésénél, továbbá annak a Suzukinak az utasa is megúszta könnyebb sérülésekkel, amelyik szombaton ütközött a villamossal. Szalontai László bízik benne, hogy a Szilveszter alkalmával sem lesznek komolyabb életveszélyes sérülések városunkban.

tuzoltoklakas.jpg

Bódi Zoltán, a Miskolci Tűzoltóság szóvívője elmondta, hogy a december 23-27 közötti négy napban összesen 22 riasztást kaptak, de ezek többsége szerencsére kevésbé veszélyes kimenetelű volt. A szombati viharban 5 trafóház mondta fel a szolgálatot a megyeszékhelyen, melyek közül 3 esetében egységeink segítségét is kérték, mivel robbanásszerű zajokat, füst szivárgást tapasztaltak a környékbeliek. Nagyobb tűz sehol sem keletkezett, de több közintézményben is hosszabb-rövidebb ideig áramellátási probléma keletkezett – mondta el hírportálunknak a szóvívő.

A fentieken túl segítséget kértek még Mályiból, ahol pincét öntött el az eső, illetve egy Miskolc-Avasi társasházból, amelynek a közúttól mélyebben fekvő bejáratát egy a lépcsőn leguruló személyautó torlaszolta el.
Búzafalvi Tamás