Ugrás a tartalomra

Csevegés a Művészetek Házában

Létrehozva
A jövő évtől egy új sorozattal, új műfajjal színesíti programkínálatát a miskolci Művészetek Háza: Csevegés címmel talkshow-kat rendez.
A műsorban Fodor János kérdezi majd vendégeit. A riporter közismert és még nem ismert tehetségekkel beszélget havonta egyszer, péntekenként.

Az első előadást január 29-én este tartják, a vendégek Endrei Judit egykori tévés személyiség, Zalatnay Sarolta táncdalénekes, Sándor Pál filmrendező, Gerendás Péter zeneszerző, előadóművész és Szőke András, aki egyebek mellett gyógyító, masszőr, humorista, filmes.
 
A kulturáis intézmény a talkshow mellett januárban számos más programmal is várják az érdeklődőket, a magyar kultúra napja jegyében például hazai szerzők műveit tűzték műsorukra. Lesz Irodalmi Rádió a kortárs költészetért, láthatják a Guruló Színház előadásában a Pál utcai fiúkat, a hónapban fellép a Magyar Állami Népi Együttes, emellett lesz gyerekműsor és komolyzenei nap a Miskolci Szimfonikus Zenekarral.