Ugrás a tartalomra

Spórolási tippek

Létrehozva
Az idei év áremelkedéssel indult. Minden forintot meg kell fogni 2010-ben, amit lehet. Néhány ötlet, hogyan takarékoskodjunk a fűtésszámlán.
Az újépítésű lakások ma már korszerű szigeteléssel és fűtési rendszerrel épülnek, ezeknél a lakásoknál elsősorban a fűtés beállításával csökkenthetünk a fűtésszámlán. Érdemes minden szoba hőmérsékletét külön-külön szabályozni, hiszen, míg a fürdőszobánkban akár 24 fokra is szükség lehet, a lakás előszobájában ritkán van szükség 15°C foknál magasabb hőmérsékletre.

A lakószobákban javasolt ideális hőmérséklet általában 20-22 fok, ugyanakkor a konyhában legtöbbször elegendő a 18°C fok is. Éjszakai pihenésre a 18 °C fok körüli hőmérséklet a legideálisabb, a dolgozószoba hőmérsékletét pedig a javasolt értékek szerint általában 19 fokra temperáljuk. Természetesen nincs általánosan érvényes, szigorúan követendő norma, hiszen minden családnak mások az igényei. A fűtött szobák átlagos hőfokának csupán 1°C-os csökkentésével akár 6% energiát is megtakaríthatunk. Nem kell tehát hidegebb lakásban élnünk, elég ha beszerzünk néhány hőmérőt és megtanuljuk kezelni a fűtőtestek szabályzócsapjait.

A lakóparki szobák hőmérséklet beállítását legjobb, ha a fűtőtest szabályozó gombja segítségével végezzük. A hideg beálltával ellenőrizzük, hogy egyenletesen melegítenek-e a radiátorok, ha nem (előfordulhat, hogy a fűtőtest felső része hűvösebb), akkor légteleníteni kell. Ezt a radiátor felső részén található légtelenítő csappal, esetleg csavarral tehetjük meg. Bár a szellőztetés fontos dolog, ügyeljünk arra, hogy "ne fűtsük az utcát", és a beáramló hideg levegő se hűtse le belső falainkat, bútorainkat, melyek ismételt felmelegítése sokba kerülhet. Ugyanakkor frissítsük fel a szoba levegőjét naponta többször akár kereszthuzattal (4-5 perc), vagy hosszabb ideig egy-egy nyílászáró 15-20 perces nyitva tartásával. Ügyeljünk arra, hogy a hőmérsékletet - kis ingadozással- egész nap tartsuk.

A rendszeres szellőztetés a helyiség levegőjének nedvességtartalma miatt is fontos, hiszen a fűtési tevékenység mindenképpen szárítja a levegőt. Szobáink levegőjének relatív nedvességtartalma legyen 40-70% között: ezt párologtató használatával, vagy egy nedves ruha fűtőtestre helyezésével érhetjük el.