Ugrás a tartalomra

A pénzt elvitte, a kést otthagyta

Létrehozva
Gyorsan elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint késsel rabolt ki egy üzletet Kiskunfélegyházán, majd a rabláshoz használt kést ott hagyva elmenekült a helyszínről.
A Bács-Kiskun megyei városban szombaton este lépett be egy akkor még ismeretlen támadó az egyik helyi csemegeüzletbe. Ott előkapott egy kést, amivel megfenyegette az eladót és az ott tartózkodó egyik vásárlót, majd a napi bevételt követelte. A pénztáros a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő mintegy kétszázezer forintot, amit a rabló magához vett, majd elfutott a helyszínről, de a kését a tetthelyen hagyta. Ez alapján a nyomozóknak rövid időn belül sikerült azonosítaniuk a feltételezett tettest, egy 33 éves bugacpusztaházi férfit, akit még a hétvégén őrizetbe is vettek.