Ugrás a tartalomra

Rövid, de intenzív kampány az MSZP-nél

Létrehozva
Rövid, de intenzív kampányra készülnek a szocialisták. A központi reklámhadjárat február második felében indul, központi arca Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt lesz, aki megtartja frakcióvezetői posztját is a hátralévő időben.
Az MSZP központi kampánya február végén kezdődik, de a klasszikus "válassz engem" típusú hadjáratot csak március második felében indítják el.

Az egyéni körzetekben már január végén elindulnak a helyi kampányok, ha ugyanis valóban április 11-re írják ki a választások első fordulóját, ahogy ez Sólyom László köztársasági elnök eddigi nyilatkozataiból következik, akkor február elején már megkezdődhet az ajánlószelvények gyűjtése. Ez utóbbihoz pedig "meg kell ágyazni" a körzetekben - írja a lap.

A Népszabadság szerint a szocialisták rövid, de intenzív kampányra készülnek, amelyben Bajnai Gordon érdemi szerepvállalására is számítanak. A miniszterelnök várhatóan több országos nagyrendezvényen is részt vesz és beszédet mond, s a lap forrásai szerint egyfajta országjáráson is részt vehet, amelynek során a válságkezelés céljait és eredményeit mutatja majd be.