Az elmúlt évben mindösszesen 177 esetben kezdeményezett gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítást a Miskolci Rendőrkapitányság.
A rendőrség a jogszabályi feltételek alkalmazása mellett az egyszerű megítélésű ügyekben rendszeresen alkalmazza a gyorsított eljárás lehetőségét. A jogszabályok lehetővé teszik, ha az elkövetőt tetten érték, vagy beismerő vallomást tett 15 napon belül, bíróság elé állítása során vonják felelősségre. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűncselekmények elkövetőinél nagyobb visszatartó hatása van ennek, mint az elhúzódó eljárásoknak.
A miskolci rendőrök a legtöbb esetben, 58-szor lopás miatt alkalmazták ezt a formulát a 2009-es esztendőben, a második helyen a magánokirat-hamisítás áll 32 esettel, amit 27-tel a közokirat-hamisítás követ. A listán az ittas vezetés és a garázdaság 15, 17 esettel szerepel.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt 7-en álltak bíróság elé gyorsított eljárás keretében. Három-három esetben fordult elő súlyos testi sértés és szeméremsértés miatt ezen jogszabályi lehetőség alkalmazása, míg közveszélyokozás és rongálás miatt két-két alkalommal. S végül egy-egy alkalommal fordult elő, hogy az elkövetőknek közúti baleset gondatlan okozása miatt, illetve közlekedésbiztonsága elleni bűncselekmény miatt kellett bíróság előtt felelniük tettükért.
Legutóbb egy miskolci édesanyával szemben kezdeményezte a Miskolci Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében a bíróság elé állítás jogintézményét. A rendőrség eljárást folytat G. B.-vel szemben, mivel egy miskolci bevásárlóközpontban még december végén 11 éves lányával együtt különféle illatszereket, és ékszereket rejtettek ruházatukba, amely termékeket fizetés nélkül akartak kivinni az üzletből. A bűncselekmény elkövetéskor ott volt a nő három éves kisfia is. A rendőrség lopás vétsége miatt és két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indított eljárást. A gyanúsított napokon belül adhat számot tettéért a bíróságon.