Egy emelettel, és harminc szobával lesz kisebb az a szálloda, amely a Szent István tér térfalaként épül meg. A válság is közrejátszott a döntésben, de az önkormányzat kérésének is eleget tettek azzal, hogy csökkentik az épület tömegét. Így a tervezett 16 méter helyett csak 12,5 méter magas lesz a szálloda és az eredeti tervekhez képest új homlokzatot kap. Megvalósításához nem kell újabb építési engedély, hiszen átterveztetni nem kell, csak a korábbi terveket kell módosítani hozzá. A szálloda így érvényes építési engedéllyel rendelkezik, a szükséges egyéb engedélyek megszerzése után január-február környékén indulhat az építkezés -mondta Grósz György, a befektető WNT Hotel és Idegenforgalmi Kft. helyi projektvezetője.